Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 9. szám - Bogdán László: A dáridó (elbeszélés)
N. tábornok homlokán felhő suhant át, rángatózni kezdett az arca, láthatólag személyes sértésnek vette B. kötekedő megjegyzéseit, válaszolni is akart valamit, de végül meggondolta magát, mégiscsak vendég volt itt, B. szálláshelyén és felségterületén, fennhéjázóan, lekezelően legyintett, s fáradtan roskadt le a Gelu melletti székre. A régebbi helyét a miénktől elválasztó tíz-tizenkét lépés semmi esetre sem indokolta ezt a már-már letargikus fáradtságot. „Neked jelenik meg álmodban Drakula?" - kérdezte. „Nem - ingatta fejét önfeledten Gelu, és újra ivott néhány végtelen kortyot, ezúttal megint egyenesen az üvegből, amelynek tartalma vészesen kezdett fogyni. - Neki jelenik meg!" - és rámmutatott az üveggel, s arcán az izgalomtól már-már kigyúlt a sebhely. A tábornok felém fordult, és tekintetem egy pillanatra újra savószínű szemébe mé- lyedt, kétségtelen nem szerettem volna azok között a balszerencsés flótások között lenni ebben az elfuserált életemben, akiket ez a hírhedett bestia hallgatott ki, és szokatlanul nyájasan, már-már szórakozottan kérdezte: „milyen Drakula?" És én azonnal dadogva az idegességtől sorolni kezdtem: „magas, fekete, belül bordó bélésű köpönyegben jár, arca mozdulatlan, mintha álarc lenne, szeme fekete, bordó körök ugrálnak és izzanak benne, s ha rám tekint hahotázás közben, mert állandóan röhög valamiért rajtam, amikor megjelenik, mindég attól félek, hogy elnyel a tekintete, ez a mély kút, és soha többé nem lesz visszatérés!..." „Szerencsére ez idáig még nem nyelt el - bődült el újra a titokban mégiscsak ránk figyelő B. tábornok, és hatalmas mancsával simogatva az ölében fészkelődő leányzót, lehúzta róla az alsóneműt is, egy pillanatra látható élvezettel szagolta meg, aztán a fejére húzta mint egy hotokó álarcot, s röhögni kezdett. - Te megmaradtál nekünk, baszd meg! - fújtatott. - Megmaradtál nekünk, hogy megvédj bennünket.", s szabad kezével kigombolva sliccét, nyögve, hatalmas dorongszerű, lilán meredő hímtagjába ültette a sikoltozó lányt, s egy ideig vele és önmaga gyönyörével volt elfoglalva, s ennek kimondhatatlanul örültem, mert legalább ő békénhagyott bennünket, s nem beszélgetett velünk. Ott volt viszont a fejét komoran ingató és időnként utálkozva a nyögdécselő lányt ringató hadügyminiszterre pillantó N. tábornok, akit szemmel láthatólag hevesen kezdett érdekelni az én jelenéseim története, mert egyik keresztkérdést a másik után tette fel: „Miket mond Drakula? Milyen nyelven beszél vajon? Mikor változik madárrá? Mikor farkassá? Milyen a keze? Emberkéz-e, avagy karmokban végződő mancsa van mint az ördögnek? Araszt-e valamilyen jellegzetes szagot? Mit akar tőlem? Mi a magyarázata annak, hogy pontosan egy főhadnagy előtt jelenik meg? Miért pontosan engem kísért? Mi ennek az egész természetfeletti jelenségnek a tudományos magyarázata?..." Készségesen igyekeztem válaszolgatni, miközben rossz előérzetem egyre erősödött, s félelmemben és izgalmamban kirázott a hideg, egyszer a tábornok meg is kérdezte tőlem, „miért reszketek? beteg vagyok? netalántán maláriás? mert egyszer volt egy bajtársa, akit váltóláz gyötört!" mire Gelu mentett meg, mert udvariatlanul N. generális szavába vágva szárazon jegyezte meg, hogy „váltott lovakkal, éjt-nappá téve igyekeztünk ide, és közben félholtra vert az eső, alaposan megáztunk, s ezen már, azt hiszi, a kalapkúra sem segíthet!" 21
