Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Hidegkuti Béla: Ausztráliai történelem (Kuncz Egon: Magyarok Ausztráliában)
Ausztráliai történelem Kunz Egon: Magyarok Ausztráliában Vagyunk még néhányan, akik személyesen emlékszünk Kunz Egonra 30-35 évvel ezelőtt, amikor az ausztráliai temetőket járkálva kutat- gatta a régi sírfeliratokat, böngészte a sokszor több mint száz éves ausztráliai születési anyakönyveket és halálozási bejegyzéseket. Tette mindezt magyar vonatkozású adatok reményében. Munkájának gyümölcse volt az 1968-ban megjelent angol nyelvű Blood and Gold (Vér cs artunj) című könyve az ausztráliai magyar bevándorlás történelméről, majd ezt követte 1985-ben The Hungarians in Australia kötet. A két előbbi tanulmány összegezéséből és további anyagok bevonásából született az itt tárgyalt tanulmány, melynek kéziratát a szerző halála előtt néhány hónappal postázta a kiadónak, de megjelenését már nem érte meg. Kunz Egon könyvtáros és demográfus volt. Jelentek meg más könyvei is angolul, valamint több előadást tartott mind Ausztráliában, mind Ausztrálián kívül. A szakmában és a jobban értesült magyarok között „neve volt". Viszont a köztudatban, és ez az ausztráliai magyarok zömére is vonatkozik, neve a megérdemeltnél kevésbé volt ismeretes és megbecsült. A Victoria Államban lévő Castlemaine városkában található egy Buda nevű, a múlt században épült ház. Ez a ház Ausztrália történelmi kincsei között van bejegyezve, turistáknak mutatják. A Buda nevű házat egy Levinyi Ernő 48- as menekült Kossuth honvéd építette és Kunz Egon hívta fel a figyelmet a házra, mikor egyik útja alkalmából feltűnt neki, hogy ez az épület egészen máshogy néz ki, mint a szokványos ausztráliai házak. Kunz elkezdett nyomozni és felderítette a ház nemcsak nekünk, magyaroknak, de az ausztrál történészeknek is roppant izgalmas eredetét. Ha Kunz Egon nem figyelt volna fel Levinyi ezüstmíves által épített házra, akkor talán az épület régóta buldózerek martaléka lenne. A ház jól ismert lett, a környék minden turisztikai füzetecskéjében szerepel, de a történet feltárójának a nevét, Kunz Egont, vajmi kevesen ismerik. És ez szomorú. Pulszky Károly a Kossuthot az emigrációba követő Pulszky Ferenc fia volt. Zivataros élet volt mögötte: a Kiegyezés után hazatért Angliából Magyarországra, az Országos Képtár igazgatója lett és a híres színésznőt, Márkus Emíliát vette el feleségül. Sajnálatos dolgok következtében Ausztráliába vándorolt, ahol boldogtalan hónapok után öngyilkos lett. Ezt a történetet is ő mentette ki Ausztráliában a feledés és nem-tudás homályából. Thomas Shapcott ausztrál író és költő írt rádiójátékot és regényt a Pulszky témáról, és mindez filmre is került. Mindenütt Shapcott neve dicsértetik, mint a téma kiásója, pedig ez az érdem Kunz Egont illeti meg! Az olvasó rengeteg érdekes, néha izgalmas, olykor emberi tragédiával egybeszőtt történetet talál a könyvben. A felületes olvasó talán mosolyogva olvas a kötetben egy olyan történetet, hogy egy illető magyar, aki Kubán keresztül érkezett Ausztráliába a 20-as években, szeszfőzőt alapított, majd vegyészeti üzemében légypapírt készített. Vagy pedig hadd idézzek a kötet 103. oldaláról egy másik élettörténetet: Göczel István 1856-ban született Magyarországon. Becsben és a Selmecbányái bányaakadémián tanul!, és egy ideig egy magyar réz- és ezüstbánya igazgatója volt. 1888-ban érkezett Sydneybe, onnan átköltözött Queenslandbe, majd Tasmaniába, hogy ott az aranymezük mincralógiáját tanulmányozza. 1892-ben átment Nyugat-Ausztráliába, ahol akkor tört ki az aranyláz. A nyugat-ausztráliai kormány megbízásából két expedíciót vezetett teveháton a Murchison aranymezőkre. Első expedíciója az Espcrance Bayley’s Reward - Menzies vidék ásványait tanulmányozta. 1895-ben otthagyta az állami szolgálatot és önállósítva magát, mint bányaszakértő dolgozott. 1897-ben a nyugat-ausztráliai aranymezők központi városában, Coolgardie-ban találjuk; ekkor jelenik meg egy szaktanulmánya Nyugat-Ausztrália belsejének aranymezőiről. Mint mincralógust és bányaszakértőt különböző vidékek érctartalmának kivizsgálásával bíz118