Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Nagy Zoltán Mihály: Summások, anno 2000
Nagy Zoltán Mihály Summások, anno 2000 f Vannak „elátkozott" vidékek, ahol nemzedékről nemzedékre öröklődnek a megélhetési gondok. Például: Kárpátalján. Mielőtt bárki megkérdőjelezné e megállapítás jogosultságát, kéretik figyelembe venni az újabb tapasztalati tényt: elődeik sorsának ismeretében itt a mai tizen- és huszonévesek is tudják, termőfölddel szűkmarkúan megáldott kishazájukban emberemlékezet óta mindennapos a kenyérgond; s hogy napjainkban különösen az, a saját bőrükön érzik. Pedig az itt élők munkaszeretetével nincs baj. Közöttük, az ő életüket élve tanúsíthatom, szerencsésebb égtájakon virágzó államok polgárai sem robotolnak többet. Elterjedtnek mondható vélemény szerint ezen a tájon a gyakori ország- és rendszerváltozás elkerülhetetlen sokkhatásai akadályozzák az emberhez méltó létezés körülményeinek megteremtését. Ha a legutóbbi - de föltehetően legmegrázkódtatóbb - változásra gondolunk, be kell látnunk, ebben a véleményben sok igazság van. A második világháború után berendezkedő szovjet rendszer ugyanis nemcsak az anyagi javakat kobozta el és vetette közprédául, de csírájában, következetesen eltaposta a természetes vállalkozói hajlam és kedv megnyilvánulásait is. Csakhogy az életigenlés kiirthatatlan akarata az ellenkező irányban hatott; arra ösztönözte a nyomorúságos létezésre kárhoztatott embereket, hogy a rájuk nehezedő ideológiai betontömb pórusain fel-kitüremkedve, csak azért is megpróbáljanak boldogulni. Jó példa erre a 60-70-es évek időszaka, amikor a kárpátaljai falvakból brigádok sokasága szerződött el az Unió keleti megyéiben végzendő építőmunkákra. Ok: a „virágkorát" élő kolhozrendszer munkaalkalmat igen, a megélhetéshez elegendő pénzbeli és természetbeni fizetséget nem adott. A 8-10 fős csoportokba tömörült férfiak jóformán csak a telet töltötték otthon, az év többi szakában távol családjuktól, napi 12-15 órás kemény fizikai munkával keresték és találták meg a család kenyerét, pénzét. Különösebb retorzióktól nem kellett tartaniuk, hiszen a hivatalos felfogás szerint „Szibériában is a haza javára dolgoztak". Legfeljebb a lakóhelyükön illetékes községi elöljáróság és kolhozvezetőség forralt bosszút ellenük, megfosztva őket a háztáji földrészleg használati jogától. így is megérte: a fáradságos munkával szerzett „hosszúrubelekből" nem csak a megélhetésre futotta, de tágas, korszerűnek mondható lakóház építésére is. Mára megváltozott a helyzet. Az Unió széthullásával nagymértékben csökkent, teljesen megszűnni látszik a keleti munkavállalás lehetősége, ugyanakkor az idegenben végzett munkára ösztönző körülmények az önálló állami létezés ezernyi bajával szánalmasan küszködő Ukrajnában kényszerítőbb erejűek, mint korábban bármikor. A kialakult helyzet legfőbb jellemzője: manapság nemcsak férfiak kelnek útra, hanem egyre nagyobb számban nők is, egészen más égtáj felé - a közeli anyaországba. 108
