Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Vasy Géza: A természet, az idő és az ember (Szepesi Attila kisprózájáról)
No, apám éppen azon a nyáron kérdezte meg tőlem, hogy szeretnék-e velük menni Németországba. Mivel, ugyebár, én már nagyfiú vagyok, és rám akarnak hallgatni, nem szeretnék azt, ha később őket hibáztatnám. A nővérem maradni akart. Ez egy kicsit megzavart, de végül is azt mondtam nekik, hogy vigyenek magukkal Németországba. Az autó miatt döntöttem így. Arra világosan emlékszem, hogy az autónk csillogása hitette el velem azt, hogy Németország nagyon gazdag ország, hogy ott nekem jobb sorom lesz. Németország valóban gazdag ország, csak ahhoz a gazdagsághoz nekünk, vendégmunkás-gyerekeknek nem sok közünk volt. Itthon befejeztem a hatodik osztályt, utána Németországba kerültem. Csak pár szót tudtam németül. Nem értettem azt, amit a tanár magyarázott. Ott teljesen más „szisztémában" megy az iskola, mint nálunk, ami engem nagyon megdöbbentett. Mi ott, a német iskolában, alig feleltünk. Hébe-hóba felszólított bennünket a tanár, de a feleletünket nem osztályozta. Nem emlékszem arra, hogy bárki is megbukott, osztályt ismételt volna az általános iskolában. Az első sikeremet nyolcadikos koromban éltem át, akkor dicsért meg először a tanár. Helyesírásból 19 hibám volt, az egyik német fiúnak pedig 25. Hát erre végtelenül büszke voltam. A kilencedik osztályban már jobban értettem azt, amit a tanár magyarázott. Akkor került közénk egy újabb jugó vendégmunkás-gyerek, akivel nem nagyon tudtam szót érteni, mert nagyon gyengén beszéltem a szerb nyelvet. Kevés barátom volt. Itthon a figyelem középpontjában szerettem lenni, ott pedig arra törekedtem, hogy minél észrevétlenebb maradjak. Nem mondhatom az osztálytársaimra, hogy lenéztek engem, de nem is barátkoztak velem. Közömbösen viszonyultak hozzám. Nem foglalkoztatta őket az én világom. Az általános iskolában csak két német barátom volt. Az egyik egy ötgyerekes családból származott, rövid ideig barátkoztam vele. A másikkal meg akkor vesztem össze, amikor tönkretette a villanygitárom erősítőjét. Egyszer ez az utóbbi barátom megkérdezte, hogy mit kaptam születésnapomra? A válaszomon, azon, hogy csak tíz márkát kaptam, hatalmasat kacagott. Persze, akkor még nem tudtam azt, hogy a németeknél nagyon nagy ünnep a születésnap. A nyolcadikosok már legalább egy biciklit kaptak szülinapjukra. Vagy egy magnót. Németországban a születésnap az ajándékozás napja. Nálunk otthon állandóan csak spóroltak, állandóan csak a pénzről folyt a szó, ami nem foglalkoztathat egy kamaszt. Németország számomra nem volt egy gazdag ország, hiszen nagyon kevés zsebpénzt kaptam ott. Magyarul is vészesen felejteni kezdtem. Pénz híján a szórakozóhelyekre sem járhattam kortársaimmal. Üres zsebbel tekertem apám lerobbant biciklijét, bámészkodtam - ez volt az én szórakozásom. Aki Németországban külföldi, az külföldi marad élete végéig, hiába veszi fel a német állampolgárságot. Sokáig hiányzott az a kutyaugatás, amit esténként otthon hallhattam. Németországban nincs lekvárfőzés, pálinkafőzés. És disznótor sincs. Meg szárkúp sincs... Hogy megörülhet az ember egy szárkúpnak! Nem ismerek olyan vendégmunkást, aki nem rontotta el az életét. A nővéremet nem bolondította meg az autó, ő itthon maradt. És úgy érzem, hogy neki nem kellett annyiszor megalázkodnia, mint nekem. Kelemes és Boldog Húsvéti Ünepeket kíván Anyukátok és Apukátok mesziröl érezétek magatokat jól most ezen az ünepen nálunk nélkül hamost igy kel ének leni menyetek be a cukrázdába és vegi/etek sütemént amijét akartok és egyetek ünepeljetek úgy mint régen menyetek el a templomba. Aranyos gyerekejim kislányom irod alevélbe hogy mit vehec a pézen hajol tudom írtam már idefigyel Csilagom a házinéninek oda acbclöle százat amásik százból meg Husvétra ujujjatok Józsinak ruhát vegyél magadnak amit akarsz de anya akar neked 96
