Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Csordás Gábor: Rontás és reménység (vers)
dermedt darunk szenderegnek. Lemminkejnen hallatára felriadnak, s holtra válva szállonganak szerteszéjjel. Egy daru a déli széllel clvetődött Pohjoláig, el a kétöles palánkig, ott kerengett és rikoltott, rossz varázst vijjogva rontott: „Ébredj, Észak vészbanyája, feltörve a szikla szája, kiszaggatva kilenc kampó, sehol sincs a csodaszampó!" „Ébredjetek, északiak! Frissüljetek, farknsfiak! Erő, fuss szét ereikben, vas, virradj fegyvereikben! Iszkolj, ínség az inakból, fáradtság a férfiakból! Alomvarázst rontva rontok, álltokokra átkot mondok: Kegyelmes, a tengert född be, kavard őket sűrű ködbe, járjanak körbe hasztalan valamint a világtalan, míg utol nem érem őket, a balkörmű bűvölőket, míg a vérüket nem ontom, csontjukat porrá nem rontom! Szorítsd le a szelek szárnyát, fogd fekete felhő árnyá t, vonszold a vizeken végig, takaród tornyozd az égig, míg utol nem érem őket, a balkörmű bűvölőket, míg a vérüket nem ontom, csontjukat porrá nem rontom!" A tengert a köd megülte, ám Louhi hiába küldte: Vén vajákos Vejnemöjnen a rontást megtörte könnyen. A hajó ormára állva, kardjával körülkaszálva akkorácska lyukat vágott, hogy a csillagokra látott. Eszesnek ennyi elég volt: szikrázott a tiszta égbolt. Akkor fekete felleget, villámló, vad fergeteget küldött Észak vészbanyája. Hányódott a hosszú gálya bőszült tajtékkal borítva, szörnyű szél alá szorítva, visongó viharral verve. Tattal tajtékot keverve, orral hullámot hasítva, palánkjait púposítva bolygott, bókolt és bukdácsolt. Bókonyát, jó fából ácsolt bordáit is megmutatta, de a víznek mégsem adta. Bírta a hajó s az ember. Akkor a haragvó tenger még egyszer kitárta mélyét, s Vejnemöjnen kanteléjét a kegyetlen elragadta, éles kősziklának csapta, izzé-porrá zúzta, törte, szilánkjait elsöpörte. Új vészt hozott a virradat: északhoni hajóhadat. A vitorlák veres vászna mintha máris vértől ázna, és holott szellő se rezdiil, viszi a hajót veszettül, mint az ördög motollája. Vejnemöjnen vitorlája súlyosan csüng, lomhán lebben. „Evezzetek sebesebben! Most ne lankadj, Lemminkejnen, kétszer kérnélek ne kelljen! Igyekezzél, Ilmarinen, iszkoljunk sietve innen!" „Hajrá, híveim, hegyibe! Kardot, lándzsát, íjat ide! Vágjátok a vakmerőket, szedjétek ízekre őket!“ 58
