Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 7-8. szám - Csordás Gábor: Rontás és reménység (vers)

„Itt megállunk a hajóval, a horgonyát eresszétek, mély homokba mélyesszétek, mert ideje megpihennünk, most a lapátot letennünk.

Lássuk a lepény es ládát, keressük elő a kását, estéliglen igyunk, együnk, mert nem menyegzőre megyünk, hanem háborúzni, ölni, tetteinkkel tündökölni, hős hírünket kétszerezni, azt a szampót megszerezni.

Es fényesre fente kését, s kifaragta kanteléjét.

Húrozó szegei annak félrőfös fogakból vannak, a kerete sincsen másból csodacsuka állkapcsából.

Csuka csontos koponyája dallamok döngő tanyája. Pofájának porcos íve lett a regék rezgő szíve.

Kétfelől kegyetlen szeme helyén ki-bejár a zene.

Vejnemöjnen vén vajákos ment magas hajópalánkhoz, a palánkon áthajolva mártja kezét a habokba, ujjait megmossa szépen a tenger tiszta vizében, s játszani kezd kanteléjén.

Hallottátok éjek éjén halk csengését csillagoknak, hogyha fáradtan forognak künn a kristálytiszta térben? Kanteléje úgy szólt éppen.

Ha csúcsokon hideg csend ül, s felhők hosszú árnya lendül hangtalanul a hólepte nádra, mint nagy, éji lepke, hallottátok-e, hogyan szól?

Ha a horpadt hold barangol hajnalban a holt erdőben,

s fagy zizeg a levegőben, hallottátok azt a hangot? Szellőből öntött harangot, tüllsuhogást tündérlányon, ha táncol hétszín sugáron, s egérke-forma fény oson brummogó, barna bársonyon? Ha a pirosat pengeti, a zölddel összezengeti, s keményen kondid rá a kék? Ha sárga fény sejtelmeként felrémlik, túl az ibolyán, táncosok táltos tébolyán?

Ha az elszéledt elemek örvendve összecsengenek: a föld, az ég, a tűz, a víz, földmélyi fémek, mind a tíz: a réz, az ezüst, az arany, a vas, az ólom, a higany, az ón, a bronz, a sárgaréz, a cink. A cirpelő egész ott zengett a kantelében,

Vejnö édes énekében...

És elérnek Pohjólába...

Neszei jöttiikre a szolga, akinek csak az a dolga, hogy őrizze a kilincset, míg a szampó-szórta kincset zsákszám hordják a kapun át, mint a zsizsikes gabonát, seprik sárgálló halomba, mint a korpát a malomba'.

Ügyel Észak vészbanyája, porba egy peták se hulljon, egy garas el ne guruljon, mert a malom nekijárja, ez a szampó neki őröl.

Amint iiieghallja az őrtől, hogy a három híres megjött, hamarjában küld egy kölyköt, szedjen össze vagy száz embert, minden férfi fogjon fegyvert, s szól, hogy asztalt terítsenek, ételt, italt kerítsenek.

56