Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Csordás Gábor: Rontás és reménység (vers)
nemhogy egy nyers nyárfadeszka, fekvőhelyed forróbb lesz ma, derékaljad is dagadóbb, párnád puhább és tapadóbb legárulóbb álmaidnál, valótlan, vad vágyaidnál. Vendéget el nem rekesztünk mikor vetkezünk s lefekszünk, a férfit nem küldjük félre, nem is kérdezzük, kiféle, vackunkon remegve várjuk, kerek, telt karunkba zárjuk. Mert minket a fene fattyak, férjeink magunkra hagytak hosszadalmas háborúért. Dögletes vas, domború vért melengeti mellkas uka t, elhitványult horpaszukat csengő acél csiklandozza.« Lemminkejncn, rosszak rossza ül az üres asztalfőre, szeme szökken nőről-nőre. Egyik jobbfelől karolja, másik balról bitorolja, harmadik a húst szeldesi, negyedik is kedvét lesi, tölti sörét az ötödik. Bársony ujjbeggyel böködik, kényeztetik könnyű kézzel, kínálják aranyló mézzel, kemencében sült kacsával, hordóból hering javával, disznóhúsnak zsírosával, írósvajban főtt csukával. »Jó volt minden, amit ettem, most dalolni volna kedvem!« »Tégy úgy, és táltosnak vallunk! Régi regét ritkán hallunk...« »Ha kantele zeng a kézben, illő legnagyobbra néznem: dallom Vejnőt, a dalnokot. Ő igázott izzó napot. Hanemhát Louhi lelopta, sziklaszirt odvába dobta. Imhol iszonyú sötét lett, csak a férgek szeme fénylett, fenékig fagyott a tenger, fák kérgét ette az ember. Csak egy vén varázsló tudta, hol kerül meg, ami dugva. Vejnö az öregre rontott: ostábláján vessen csontot. Látta, a jel mit mutatott, tudta, hol leli a napot, s kérte Ilmaritien urat, kovácsoljon kemény rudat, mely a sziklát szétrepeszti. Hát, amint épp verni kezdi, száll le keselyű képében a vészbanya, s kérdi szépen, azt a vasat mire szánja. 'Béklyó lesz Louhi nyakára!’ No, a banya megriadva napot-holdat visszaadva úgy elporzott Pohjolába, hogy földet se ért a lába! Ezért van úgy, ahogy régen: nap is, hold is jár az égen.« »Szép rege volt!« »Annak tetszik?...« »Vejnemöjnennel vetekszik!« Lám, a léim Lemminkejncn, tüzesvérű telhetetlen csillagcsöndben nem csatangol, poros pusztán nem barangol, mint tépett, csikasz toportyán nem cselleng távoli portyán épp csak élve, étlen-szomjan, és sohase jóllakotton! A küszöbről itt nem űzik ökör fejét sose tűzik kapu mellé vert karóra! Itt vigalmas minden óra. Minden ajtó csak arra vár: 52
