Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Csordás Gábor: Rontás és reménység (vers)
fonnyad, fakul, föl nem éled... Mégis élne, míg te éled, kicsi Ajnó..." ... Így tűnődött, így törődött, tépelődött Vejnemöjnen úr magában: „Szépem, hol voltál korábban?! Mért nem születtél ezerszer, mért ily későn, hogyha egyszer? Bár tudhatnám, hogy mit érzel! Időm mély kútjába nézel, s tudom, elriaszt a vágyam." Tüzeket gyújtott a lányban öreg Vejnö ős regéje, termő titkok édessége. Testében sajgó sejtelem parázslóit át a sejteken, s mintha beteg volna, fáradt, tagjaiban szerteáradt. Ekkor így szólt Vejnemöjnen: „Semmi sem születik könnyen, önmagától meg nem éled. Ezért áldott minden élet, minden szirom, mely kifakad. Áldott, aki életet ad." Vejnö hideg, vén kezétől Ajnó borzong, visszahőköl. Föleszmél, szalad sikoltva, mintha kígyó csípte volna. Nehéz csöndben palló roppan, kiscipőfatalpa koppan. Égő arccal lép be Ajnó, titkos utakon csavargó, széltől óvott szép szüzecske. Joukaliajnen, édes bátyja egyre kérdi, hogy mi bántja. Ősz szüléjük szívszorongva ügyel a két kis bolondra. Sóhajt Ajnó nagysokára, farkas-bátyja bánatára: „Úgy szeretnék elszaladni, és örökre itt maradni!" Pillantása, mint a fecske csűrbe zárva, villan arcról arcra kéken, szárnya karcol. Enni nem tud, egyre jár-kel, mint kit lassú, titkos láz ver. Kínnal küzd a szent tudással, húsa megtelt halk parázzsal Vejnemöjnen úr szavától, s mint tapló hideg kovától, önmagát emésztve ízig fanyar füsttel fojtva izzik. Sosem nyitja tűzvirágát, sem melegét, sem világát át nem adja, szét nem hinti, magát szénig keseríti. Pedig láng kell, hogy lobogjon, ölelés, hogy csont ropogjon. Mint madár röpte az égnek, úgy kell a teremtő ének. Száll az idő, szólal, zendül minden a szent szerelem tül. S kővé vetkezik a világ, ha nem fogan meg a virág. Jő tavaszra nyár, de Ajnó messzilelkű, mintáz alvó. Mint fecskéden őszi égen, üres mélység kék szemében, s haloványul hulló hóval. Joukaliajnen szóval szólal: „Hej, a gazdag Vejnemöjnen bánatoddal bírna könnyen! Viszlek hozzá, csapunk vásárt, kényes kelmét, drága násfát veszek tőle, itt a pénzem! S víg kedvedet vígan nézem!" 31
