Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 6. szám - CIÁNSZŐKE TISZA - Körmendi Lajos: A halhatatlan Tisza (Beszélgetés Dr. Hamar József ökológussal)
utóbb mindegyik ország meghatározza majd a vízhez való viszonyát. Akkor lehet majd együttműködésről beszélni. Amíg a pozíciók nem tisztázottak, ez nem fog megtörténni. Elkelne tehát egy Pán-Kárpát-medencei gondolat, de nekem már az is nagy öröm lenne, ha idehaza meg tudnánk egyezni, s kialakulna egy konszenzus ebben a kérdésben. Csak rá kell nézni a térképre: tetszik, nem tetszik, itt mindenképpen egy Kárpát-medencei együttműködés hozhat áttörést.- Nem jelentene megoldást (elrugaszkodva most a valóságtól egy gondolat kedvéért), ha hazánk és a Tisza vízgyűjtőjének többi országa bekerülne az Európai Unióba, s akkor kénytelenek lennének bizonyos normákat elfogadni, többek között a vizek használatával kapcsolatban is?- Valóban mindenképpen az a törekvésünk, hogy meg tudjunk egyezni a szomszédos országokkal ebben a tekintetben is. Gyakorlatilag vízmegosztásról van szó, ha durván akarunk fogalmazni. Léteznek olyan nemzetközi konvenciók, amelyek alapul szolgálhatnak. Ha ezt bármelyik állam deklarálja és törekszik is megvalósítására, az szép dolog, de ennek a kérdésnek olyan társadalmi-gazdasági feltételei vannak, amelyek nélkül ez nem fog menni. A másik kérdés az Európai Unió: nem sokat változott a helyzet a folyókkal és a határvizekkel kapcsolatos együttműködést illetően Nyugat-Európa államai között. Valamikor a kilencvenes évek elején volt egy nagy, majdnem a mostani cianidhoz hasonló szennyvízhullám Németországban, a Rajnán, amely végigvonult a folyón és Hollandiában kötött ki. Nem hallottam róla, hogy Hollandia kártérítést kapott volna. Amikor a nagy árvíz volt a Rajnán, a németek minden teketória nélkül ráengedték a hollandokra a vizet. Ezek a dolgok tehát mind az árvizeket, mind a szennyezéseket illetően, nem román-magyar jelenségek.- Mekkora katasztrófát jelentett a Tisza szempontjából a ciánszennyezés?- Gyertyát gyújtottam otthon. Egy nagybányai ausztrál-román vegyesvállalat, amelyik arany és ezüst kivonásával foglalkozik, cianidos technológiát használ, s különböző problémák miatt ez a cianidos víz, amely már mellékternék, igen nagy mennyiségben és nagy koncentrációban jutott el a vízrendszerbe, a Lápos patakon keresztül a Szamosba, majd onnan a Tiszába, végül a Dunába került. Ez látszólag egy véletlen baleset is lehet, nagy esőzés volt, átszakadt a tározó gátja, így juthatott a Tisza vízrendszerébe. De ami a szomorú esemény mögött van, az nem véletlen. Egyetlen esemény sem véletlen, ami ezt a gátszakadást okozta, hanem nagyon is jellemző az ebben a meglehetősen szegény és lerobbant gazdaságú államban meglévő állapotokra: sem a törvényi szabályozások, sem a törvények végrehajtása nem kellőképpen érett itt, és sokkal több gondjuk-bajuk van annál, hogy ilyen dolgokkal tudjanak foglalkozni. Megélhetési problémáik vannak. Nagybánya régi, középkori bányaváros, ahol ércbányászat és ércfeldolgozás folyik, mindig is egy kitüntetett hely volt, gazdagabb mint Erdély vagy Románia más területeinek települései. Az összeomló gazdagsággal együtt kezdtek a gyárak bezárni. Ez a folyamat a víz minőségén is követhető volt. A hatvanas évek végétől, a hetvenes évek elejétől kezdve egyre rosszabb lett a Tiszába befolyó vizek minősége, egyre szennyezettebb lett egészen a nyolcvanas évek közepéig. Onnantól kezdve azonban majdnem meredeken, majd a rendszerváltozás után zuhanásszerűen csökkent a szennyezés, és visszament a vízminőségi állapot a hatvanas, hetvenes évek szintjére. A nyolcvanas évek közepétől kezdődtek a gazdasági bajok, s azért csökkent a szennyvízzel való terheltsége a folyónak, mert bezártak a gyárak, nem pedig azért csökkent a szennyvízzel való terheltsége a folyónak, mert bezártak a gyárak, nem pedig azért, mert tisztították a szennyvizeket. A technológiai fegyelem nyilvánvalóan lazult Nagybányán, egy olyan melléktermékkel kapcsolatban is, ami nem tartozik a fő profilhoz. A szennyezőanyagok kibocsátása teljesen másodlagos dolog volt. Az állami ellenőrzés szétzilálódott, bizonytalanná vált, esetleg még korrumpálták is. A másik dolog amitől tartottunk, akár Románia, akár Ukrajna esetében: bejött a kapitalizmus, itt egy úgynevezett vadkapitalizmus, s a szegény, lerongyolódott országban megjelent a nagy fehér ember, s 99
