Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 6. szám - CIÁNSZŐKE TISZA - Katona Imre: Hableányok a Tiszában (Népi és személyes emlékek)
Kedves folyónk azonban csak a legújabb korban lett igazán népszerű, mert a régi virágénekek még nem nagyon emlegetik, sőt a régi stílusú balladákban is a Duna szerepel gyakrabban (6 típusban), az újabbakban viszont már a Tisza (14 típusban); különösen a betyárballadák emlegetik. A népdalok esetében valamivel kiegyenlítettebb a két folyó előfordulása aránya: az átnézett csaknem 4000 lírai szövegben a Duna 34, a Tisza pedig 40 ízben fordul elő, a népies műdalok, az ún. magyar nóták viszont szinte már csak a Tiszát emlegetik. A Tisza nemcsak lírai dalokban szerepel, hanem 16-féle más verses műfajban is, igaz, elsősorban a szerelmi dalok emlegetik, mint pl. ezek is: - Tisza mellett lovagolni nem merek...; - Tisza partján jegenyefa virágzik...; - Tisza partján nem jó mélyen aludni...; - Tisza szélén elaludtam; - Tisza szélén egy nagy nyárfa tövében...? - Atalmennék én a Tiszán ladikon...; - Márványkőből, márványkőből van a Tisza feneke..., stb. stb. A szerelmieken kívül emlegetik Tiszánkat a pásztor- és betyárdalok, rabénekek, de legkevésbé a halászdalok, mert nagyon kevés van belőlük. Igazán meglepő egy lelkes 48-as dalban való előfordulása, melyet érdemes idézni: Tisza szélin van egy deszkacsárda, Abba táncol Kossuth kato)iája, Jaj, de szépen pöng a sarkantyúja! Bús szívemnek mögvidámítója. (Száján, Torontál ni., Kálmány Lajos gyűjt.) Az csak természetes, hogy a Tisza nem hiányozhat a (helyi) gyermekfolklórból, erre elegendő egy hajnövesztő varázsmondókát idézni: ... Az én hajam hosszú legyen, mint a Tisza hossza! Még annál is hosszabb, mint a Duna hosszal... Ami a prózát illeti, a Duna 19 szólásban fordul elő, igaz, ebből kettő a Tiszával párban említi, folyónk viszont csak 14 (az előbbi kettőt is hozzá számítva: 16) mondásban szerepel; van két - névcsere lévén - közös szólás is: 1) Dunát (Tiszát) lehetne vele rekeszteni; 2) Sok víz lefolyik addig a Dunán (Tiszán). Van még egy közösnek vehető szólásféle is, melyet én megtörtént eseményként hallottam, és el is hittem, holott eredetileg a lehetetlenséget akarták vele kifejezni: - Higgyed, bolond, ég a Duna! - Hidd el, bolond, ég a Tisza, szalmával locsolják! Én ez utóbbit előtag nélkül hallottam, és hihető történetet társítottak hozzá: egy nagyréti gazda szalmával megrakott kocsival hajtott rá a hajóhídra, amikor a pipájából kipattant szikrától a rakomány lángra kapott. Vasvillával a Tiszába dobálta előbb az égő, majd a többi szalmát is, s így megmenekült. Ha szólásaink valamivel többször emlegetik is a Dunát, véletlenül sem mondanak róla olyan szívmelengetőt, mint folyónkról: - Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza; vagy még szebben: - Lassan foly a Tisza, boldog, aki issza. Ezt napjainkban már nem lehetne elmondani. A németeknek a Rajna, nekünk pedig a Tisza a sorsfolyónk. Több ezer éves nevét az itt talált szlávoktól vették át a honfoglalók. Neve „rímel" a Kárpát medence nagyobb folyóival, együtt is szerepelnek egy átokban: - Duna, Tisza, Dráva, Száva, Törjön ki a kezed (lábad) szára! Tiszánk az Alföld fő folyója, balról befogadja a közös eredetű, egymással szintén rímelő Szamos, Körös, Maros „triászt". A Tisza a Dunával szembesítve valóságos nemzeti értékmentő, miként például a - Tiszán innen, Dunán túl... kezdetű népies műdalunk is megfogalmazza. Az Alföld tengelyében kanyargó folyónk egyúttal központi tájékozódásul is szolgál: élő tájnév is volt, például a Tiszáninnen, Tiszántúl, továbbá a Tisza-mente, a négy (szat86
