Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 6. szám - A JÖVŐ SZÁZAD IRODALMA - Sándor Iván: Regényszinopszisok - 2080

Mindezzel arra akarok utalni, hogy amiként nyolcvan-száz éve, és amiként ma, úgy majd a jövő emberéről is többféle változathoz ad inspirációt egy majdani kor valósága. Ezzel vannak kapcsolatban a regény folyamatos formaváltozásai. A regény nyelvének változásai. Ezen a téren olyan hatalmas változásokat láthatunk, hogy a rengeteg újdonság eltakarja előttünk: a változások nem is olyan követhetetlenek. Ugyanis rendkívül sok közöttük a gyorsan fellobbanó, és gyorsan el is múló. A regény formai-nyelvi változásai is a nagy korszakváltozásokhoz kötődnek. Az antik irodalom formája-nyelve ahhoz igazodott, hogy még éltek és működtek az emberi értékrendet meghatározó nagy mítoszok. A modern irodalmat az határozta meg, hogy működött a személyiség ereje, az én integritása. A mi nemzedékeink irodalmát már az határozza meg, hogy megértjük: az ember ön- és közfelszabadítása kudarcra van ítélve. Jó, jó, kérdezhetik most Önök, de mégis, miben lehetünk biztosak? Azt felelném egy ilyen kérdésre: biztosak lehetünk abban, hogy semmiben nem lehetünk bizonyosak. De azért nem emelem fel a két kezemet a teljes megadás jeléül. Ha már a bizonyosságról van szó, megkockáztatom, hogy két dologban talán bizonyosak lehetünk. Az egyik az, hogy megváltozik a nagy műveknek a korszellemre, a közgondolkodásra gyakorolt hatása. A másik az, hogy ezzel kapcsolatban megváltozik az olvasás, mint a befogadó viszonya a szöveghez.

Huxley írt az egyik szép esszéjében a harmincas években arról, hogy megszűnt a jelentős művek hatása a kortudatra. Azt hiszem, ebben tévedett. Akkor még nem volt így, de ma már így van, s a jövőben egyre inkább így lesz. Az olvasás változásával kapcsolatban pedig szeretnék Virginia Woolf egyik leírására emlékeztetni. Nem azért, mintha azt gondolnám, hogy az életmód változásának ellent lehet, ellent kell állni. De a lassúság, és kényelem ebben a példában a szöveg birtokbavételének mélységét és teljességét jelenti. Azt hiszem a változás ebben van, ebben lesz. Nem tudom szó szerint idézni Virginia Woolf mondatait, megpróbálom a saját szavaimmal összefoglalni. Olvasni. Hosszan. Nyugalmasan. Ülni a karosszékben az olvasólámpa fényénél. Erezni lapozás közben a papír tapintását. Töprengeni. Hátradőlni közben. Elnézni az ölünkben megpihenő könyv felett néhány pillanatra, mielőtt újra kézbe vesszük. Megpillantani az ablakon túl a kertészt, amint lassú, biztonságos mozdulatokkal halad a fűnyíróját tolva maga előtt a gyepen. Eltűnik az ablakmezőben. Rövidesen újra feltűnik. Visszafelé halad, miközben kézbe vesszük a könyvet, folytatjuk az olvasást. Mondanom talán nem kell, hogy nem a pázsitról, nem a kertészről beszélek, hanem az olvasásba való belefelejtkezés nyugalmáról, öröméről.

Ahhoz, hogy a jövőt mérlegeljük, kell valami frivolság. Játékosság. Engedjék hát meg, hogy elmondjam: készülve erre a találkozásra, feltettem magamban a kérdést, hogy vajon milyen regényeket írnék nyolcvan év múlva? Semmire sem jutottam. Más módon próbálkoztam. Abból kiindulva, hogy minden változik, még az író személyisége is, de persze legkevésbé ez, azt kérdeztem magamtól, hogy vajon milyen regényeket írtam volna nyolcvan évvel ezelőtt? Talán nem kell hangsúlyoznom, hogy nem kvalitáshasonlóságról van szó egy ilyen játszmánál. Az írónak a korával, annak emberi léthelyzeteivel való kapcsolatáról van szó, a maga alkotói énjével való kontextusban. Nos, oda jutottam, hogy ha a talentumom megengedte volna, úgy nyolcvan éve olyan regényeket írtam volna, mint például Eötvös Károly A nagy per című munkája, vagy Kuncz Aladár Fekete kolostora, vagy Márai Sándor Egy polgár vallomásai című könyve.

Hangzatos fogalmak válnak és még inkább válnak majd fantomfogalmakká az írói munkáról. Az írónak ugyanis egyetlen dolga van és lehet, hogy ébren tartsa magában a munka alázatának szellemét. így lehet csak alkalmas arra, hogy megtisztítsa a jelent is, a múltat is - igen, a jövőből nézve majd azt a múltat is, ami nekünk ma még jelen - a hazugságoktól. Amikor hangzatos fogalmakról beszélek, az olyan fantomfogalomra is gondolok, mint például a még sokszor emlegetett küldetéstudat. Amikor erről hallok, mindig azt gondolom, hogy akkor hivatkoznak rá, amikor nincs már hivatkozni való a kvalitásra, a művekre.

65