Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 5. szám - Varga Imre: Védettek, védtelenek (Beszélgetés Baráth Tibor szociális munkással)
mi nem vagyunk itt egész napon-éjszakán. Az épület most harmadik éves védett szállóként, és még mindig így néz ki, nincs lelakva. Nem volt szándékos rongálás. Szóval a rendszer működik, lakóink messzemenőkig tudnak élni a bizalommal.-A rendcsinálás, a takarítás kinek a dolga?- Van takarítónő, a közös terekre, de a szobákat a lakók tartják rendben, a hét végén a közös tereket is ők takarítják. Most vasárnap országos nagytakarítás történt. Kalapból ki lettek húzgálva a nevek különféle munkaterületekre, s a mennyezettől az utolsó sarokig minden ki lett takarítva. Az a fontos, hogy mi ezt figyelemmel kísérjük, sőt a lakóink tisztaságát is. Volt már olyan... bár rohadt kellemetlen feladat, de rájuk szólok, meg a kollegáim is megteszik szükség esetén: Öreg, zoknit kell mosni, mert bűzlik. Ez is hozzátartozik egész egyszerűen az itt lakáshoz.- Milyen a lakók között a kapcsolat. Az elvonás miatt nem ingerük egymást?- Három részre lehet osztani a társaságot. Vannak a legfiatalabbak, a középidejűsök, mármint az itt lakás szempontjából, s az öregek, akik legrégebben élnek itt. A külső kör az elég gyorsan pörög. De azért kialakul egy olyan mag, akik nagyon tudják támogatni egymást és nagy a megtartó erejük. Nagyon érdekes volt az első csoportnál, úgy másfél év környékén kezdtük mondogatni, elmúlik a két év, elmúlik a két év, daráltuk, daráltuk és szerveztünk búcsúzni tanuló csoportokat, hogy felkészítsük őket a kiröppenésre. Bár próbáltuk oldani a feszültséget, hihetetlen félelmek maradtak a fiúkban, volt is visszaesés emiatt. Itt gyönyörűen tartott a két évig a nem-ivást, ahogy innen kikerült, szevasz, vége a dalnak. Hiányzik az utolsó lépcső. Ez az utolsó előtti. Mi hozzásegítjük ahhoz, hogy a társadalmi elvárásoknak megfeleljen. Nem folytat bűnöző életmódot, nem fetreng az utcán, dolgozik, a keresetéből képes félretenni. Igenám, de a jövedelmi viszonyok olyanok egy szakmunkás esetében, hogyha negyvenezres átlagot veszünk alapul, abból hosszú távú lakhatást biztonságosan nem tud megoldani. Nincs az a védőháló, mint egy családos embernek. Sem anya, sem feleség. Akkor meg lehet élni ennyi pénzből, bár szűkösen, de így nem, ha nulláról kezd az ember. Az utolsó fázis az lenne, hogy valamilyen formában támogatott lakásokban laktatni őket, ahol is van utánkövetés a szociális munkás részéről. Biztosítva lenne mesterségesen az a háló, ami a családot helyettesítené. Azt nagyon el tudnám képzelni, hogy az önkormányzat vagy a szociálpolitikának valamelyik intézménye a lakhatásukat részben finanszírozza. Nem teljesen, de legalább részben támogassa, hogy az érdekeltségük azért megmaradjon. Ki lehet találni, miben kedveznének a lakóknak, ez már részletkérdés. Ez nem albérlők háza lenne. Hiszen ott megint elkülönülne, s nehezen illeszkedne vissza a közösségbe. Lakásbérléses rendszerben képzelem el, ahol az illetőről senki nem tudná, honnan jött, mit csinált, és a szociális munkás is úgy jelenne meg a külső kör számára, mondjuk, mint barát. Vagy bárki, aki szokott menni az emberhez. Tehát nem stigmatizálni, hanem segíteni továbbra is a beilleszkedésben. Persze aztán ezt lehet feltétel- rendszerhez is kötni. Tehát például kötelező előtakarékosságot kérni továbbra is, szerződni arra, hogy ennyi meg ennyi éven belül őneki önállóan meg kell teremteni a lakást. Ez kidolgozandó részletkérdés. Az azért elég nyilvánvaló, hogy a két év a teljes életformaváltáshoz elég kevés. Mi a két évet azért választottuk, mert nem sok, nem kevés. Az addiktológusok szerint legalább két év szükséges, hogy egy szenvedélybetegnél az absztinencia begyakorlódjon, és ez volt az itt lakás tartamának döntő érve. Most gondolkodunk azon, hogy kinyújtjuk az itt tartózkodás lehetőségét három évre. Bár két év alatt testileg és mentálisan is rendeződhet az illető, az új egzisztencia megteremtése viszont hosszabb idő. Ezért azt tervezzük, két részre bontanánk a három évet. Egy év itt lakás után lehet pályázni. Van itt az alagsorban egy kétszoba összkomfortos lakásszerúség, oda leköltözhet, ha nyerő, de ott már húszezer forintos előtakarékosság lenne. Nem lenne viszont kötelező terápia, szociális munkással hetente egyszer találkozna, de egyébként mindent önállóan végezne. Azt gondoljuk, ha ő a három évből két évet komolyan takarékoskodik, akkor úgy 67
