Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 5. szám - Szigethy András: Egy úr a Neue Zürcher Zeitungtól (Beszélgetés Andreas Oplatkával, a Neue Zürcher Zeitung volt skandináviai, párizsi, moszkvai, napjainkban közép-kelet-európai tudósítójával)
tozásával, folytatódik a felvilágosodással, majd a Széchenyi-féle akadémiai beszéden, 1848- 49-en, a kiegyezésen, az Eötvös-féle - a gyakorlatban sajnos eltorzult - nemzetiségi törvényen keresztül napjainkig húzódik ez a láncolat: a Kárpát-medence magyarságának problematikája a nemzetiségi kérdésbe rejtve, majd a határon túl rekedt magyarsághoz való anyaországi viszonyba rejtve. Ilyen tekintetben feltehetőleg nem vagyok besorolható sem a népiek, sem az urbánusok táborába, nem is sorolom magam egyikbe sem, sőt őrültségnek, önpusztítónak tartom ezt a népi-urbánus vitát. Azok az impulzusok, amelyekből nálam ez a Kárpát-medencei problematika felé fordulás táplálkozik, egyszóval ezeknek az alapján én az itteni skatulyákba nem férek be. Lehet, hogy bennem van a hiba, de az is lehet, hogy rosszak az itthoni skatulyák.- És hogyan látja a Neue Zürcher Zeitung skandináviai, párizsi, moszkvai, majd kclet-közép- európai tudósítója a jelenlegi Kárpát-medencei problematikát, különösképpen a szomszéd népekhez való jövendő viszonyunkat?- Erre nem tudok egyértelmű választ adni. Főszerkesztőm egyszer azt mondta, hogy újságíróként szívesen jósol két héttel vagy húsz évvel előre, de a kettő közötti időszakra nem. Magyarország szomszédaihoz fűződő viszonyát illetően országa válogatja. A szlovákokkal való megegyezést én mindig elképzelhetőnek tartottam. Azt hiszem, hogy a szlovákok idővel épp úgy benne lesznek a NATO-ban és az Európai Unióban, mint Magyarország, öt-tíz-tizenöt év múlva ez bekövetkezik, s ez történelmileg nem jelentős időtáv. Ezzel összefüggésben tompulni fognak a még meglevő ellentétek, miközben a szlovákok előbb- utóbb magukhoz fognak térni az ájulatból, hogy most önálló nemzeti államuk van. A határ átjárhatóvá válik, hiszen már ma is az, de még a mai jelentőségét is elveszti. Mindegy lesz, hogy Komáromban a Dunán innen vagy azon túl laksz-e. Romániát sokkal nehezebb esetnek látom. Románia integrációs esélyei gyengébbek, ha léteznek egyáltalán, akkor azok hosszabb távúak. És itt szólni kell Trianonról, ezt úgysem kerülhetjük meg. A román asszimilációs akarat az erdélyi magyarság irányában igen erős. Mondjuk ki nyíltan: ez bűntudatból táplálkozó akarat. Azt a területet kívánja asszimiláció vagy betelepítés által biztosítani, amit a románok 1920-ban nyertek. Mert túl sokat nyertek, és ez a gondok forrása. Nem az a baj a trianoni békével, hogy a történelmi Magyarországot felosztották és nemzeti államok jöttek létre. Abba a kérdésbe most ne menjünk bele, hogy meg lehetett volna-e reformálni a Monarchiát. De ha már felosztották Magyarországot, akkor azért méltányosabban kellett volna tenni, mert a trianoni béke annyira egyoldalú, hogy a románoknak mindmáig megmaradt egy tudat alatti rossz lelkiismeretük emiatt. És innen a félelem, hogy hátha valaha valakik mégiscsak számon kérhetik ezt, és innen aztán az indíttatás, hogy betelepítéssel, asszimilációs politikával biztosítsák be magukat. Köztünk mondva, az ő helyükben én is így csinálnám. A maguk szempontjából logikusan járnak el. Ennek a logikának a következménye, hogy a határ mentén a valaha nagy többségű magyar városok közül ma már a kisváros Nagykároly az egyetlen, amelyikben a magyarok még épphogy többségben vannak. Egy népszavazás esetén mindenütt ki tudnák mutatni a román többséget. 1920-ban nem vállalták, hogy legyen népszavazás, ma már vállalhatnák, persze a Székelyföld kivételével, amely viszont nem határos Magyarországgal. Az az érzésem, erdélyi barátaim ezt mondják és én is ezt látom, hogy az erdélyi magyar értelmiség fokozatosan elhagyja az országot. Ma már valószínűleg nem él ott kétmillió magyar, amennyivel Magyarországon számolnak. Attól tartok, hogy a románok által kimutatott szám inkább reális, s a következő népszámlálásnál lehetnek még kellemetlen meglepetések. Attól is tartok, hogy a fiatal értelmiségi generáció nagyon kezd majd hiányozni, és ez további leépülési láncreakcióval jár az erdélyi magyarság szempontjából. Mi tagadás, nem tudom, lehet-e pálcát törni azok fölött, akik azt mondják, hogy elmennek Erdélyből. És én, aki elmentem Magyarországról, én egy szót sem szólhatok. 55