Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 5. szám - Szigethy András: Egy úr a Neue Zürcher Zeitungtól (Beszélgetés Andreas Oplatkával, a Neue Zürcher Zeitung volt skandináviai, párizsi, moszkvai, napjainkban közép-kelet-európai tudósítójával)

köröm volt, akkor, a hatvanas évek közepén ismertem meg az egyetemen a későbbi feleségemet.

És azért nem szűntem meg magyar szépirodalmat olvasni. 1965-ben kezdtem fordítani, az első általam fordított kötet, egy Mikszáth Kálmán-mű 1968-ban jelent meg Zürichben. Mai szemmel sok kritikával tudnám illetni ezt a fordítást, de ez egy más kérdés.

Azt is el kell mondani, hogy hosszú idő telt el, amíg megkaphattam a svájci állampolgárságot. Akkor tizenkét esztendőt kellett várni, ma egy kicsit szelídebbek az előírások De akkor még az is előírás volt, hogy a kérvény beadása előtti utolsó hat esztendőt ugyanabban a községben vagy városban kellett eltölteni. Ez számomra akadálya volt annak, hogy hosszabb időre elmenjek más egyetemre tanulni. Mai foglalkozásomra nézvést feltehetőleg jobb lett volna, ha szlavisztikát is tanulok, legalább melléktárgyként, és jobb lett volna az is, ha elmegyek egy évre az Egyesült Államokba, amit máskülönben meg is lehetett volna tenni. Nem éltünk ugyan gazdagon, de elég jól kerestek a szüleim ahhoz, hogy a testvéremmel együtt mindent megkaphassunk, ami a képzésünkhöz szükséges volt.- Hogyan lettél a Neue Zürcher Zeitung munkatársa?- Hatvannyolc nyarán végeztem az egyetemen. Egyszer már az egyetemi évek alatt néhány hetet eltöltöttem az újság kulturális szerkesztőségében. Ott megmutatták, hogyan tördelnek, hogyan szerkesztenek.- Olvastad az újságot egyébként?- Elég korán járt nekünk ez az újság, a szüleim előfizették. Később olvastam is rendszeresen. Három hónap próbaidőre kerültem 1968 szeptemberében a Neue Zürcherhez, karácsony körül járt volna le ez az időszak. November végén bejön Eric Mettler, a főnök az irodába, ahol mi fiatalabbak ültünk, és rám mordul: jöjjön be hozzám. Ilyesmit az embernek akkor kellett tennie, ha valamit eltolt a lapban, ha valami félresikerült. Mondom, úristen, mit követhettem el. Biztosan valami marhaság került a lapba, összecseréltem a külügyminisztert a belügyminiszterrel, vagy rosszul írtuk a pakisztáni nem tudom kinek a nevét. Na, üljön le, mondta a főnök. Akar Skandináviába menni tudósítónak? Mondom, hogyan tetszett mondani? Tudósítót fogunk Skandináviában váltani, elmenne-e tudósítónak oda, ezt kérdeztem, jól értette. Mondom, soha az életemben nem voltam Skandináviában. Nem baj, sőt nagyszerű. Olyan embert akarunk, aki ott mindent friss szemmel lát. Tudtam, hogy a skandináv tudósítóink, mert kettő volt, a politikai meg a gazdasági, Stockholmban élnek. Mondom, egy szót nem tudok svédül. Nem baj, majd megtanulja. Azt kérdeztem: most kell eldöntenem, itt helyben, hogy igent vagy nemet mondok-e? Nem, felelte, van huszonnégy órája. Hát aztán megenyhült egy kicsit, látta, hogy nagyon „elgázolt" engem. Angyali jó ember volt tulajdonképpen, jellemileg, szellemileg egészen kitűnő ember. De épp azért, hogy ebben a felelős helyzetében ne lehessen hozzáférkőzni, s ne lehessen a jóságával visszaélni, bezárta magát egyfajta harapós páncélba, ha ezzel a képzavarral élhetek. Szóval, kissé megenyhült és azt mondta, na jó, ez csupán elméleti kérdés, nincs ilyen lehetőség, de ha választhatna, hogy hova akarna tudósítóként menni, mit választana? Kelet-Közép- Európát - vágtam rá. Rám nézett, s azt mondta: ahhoz maga még lelkileg túl közel van, ahhoz még nagyon sok minden mást végig kell csinálnia, mielőtt magát mi oda eresztjük.

Ezerkilencszázhetven tavaszán házasodtam meg, egy csütörtöki napon volt a polgári, szombaton az egyházi esküvő, és hétfőn elutaztunk Stockholmba, ami nagyon jót tett nekünk, mert egy teljesen új világban, teljesen egymásra utalva kellett az első lépéseket megtennünk. Egy új társadalmi közegbe kerültünk, és nem volt ott egyikünk családja sem, nem szólhattak bele az életünkbe. Azt hiszem tehát, hogy még a házasságunk indulását illetően is ez roppant jó dolog volt.

1970 nyarán látogattunk először a feleségemmel Magyarországra. Svájci állampolgárként jöttem ide újra, egy kicsit körülnézni, érdeklődni. Ugyanakkor féltem is, mert különböző történetek keringtek odakint, hogy ki milyen körülmények között látogathatott újból ide.

52