Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 5. szám - Szigethy András: Egy úr a Neue Zürcher Zeitungtól (Beszélgetés Andreas Oplatkával, a Neue Zürcher Zeitung volt skandináviai, párizsi, moszkvai, napjainkban közép-kelet-európai tudósítójával)

feltehető a klasszikus kérdés, a cui prodest, mert ha az provokáció volt, akkor arra szolgálhatott, hogy azt lehessen mondani, gyilkolják a kommunistákat, elszabadult a csőcselék, és hát ez volt az, amire a moszkvai vezetés a leginkább vevő volt.- Egy korábbi beszélgetésünkben említetted, bog]/ erről sokat beszélgettetek Gosztonyi Péterrel.- Igen. Gosztonyi meg volt győződve róla, hogy ez provokáció volt, és ő úgy gondolta - részben írt is róla, de azt hiszem, hogy már nem volt elegendő ideje a témát feldolgozni, megírni -, hogy ezt bizonyítani is tudja. Szerinte ez szovjet intencióra történt, hogy a bevonulásra vonatkozó döntést ezzel ki lehessen kényszerítenie a szovjet kemény vonalnak. Érdekes módon valóban mindmáig úgy tudjuk, hogy a szovjet álláspontot erősen befolyásolta az az érv, hogy Budapesten hajtóvadászat folyik a becsületes kommunisták ellen. Tudjuk, valóban történtek lincselések, történtek szégyenletes dolgok, a Köztársaság téren és másutt is, az egyik és a másik oldalról is. Tény, hogy szerencsétlen sorkatonákat, akik az ávóhoz voltak besorozva, kegyetlenül legyilkoltak. Hogy ez borzasztó, erről nem is lehet vita. Ugyanakkor azonban azt is látni kell, hogy a lincselések azután megszűntek, és tudtommal a Köztársaság téri vérengzés és november 4-e között, talán egyes elszigetelt esetektől eltekintve, semmiféle hisztéria vagy kiszélesedő hajtóvadászat nem volt. Sőt ellenkezőleg, a konszolidáció felé haladtak a dolgok. Emlékszem azokra az újságcímekre, hogy 5-én fűtött gyárak és munkahelyek várják a dolgozókat újra, emlékszem a munka felvételére buzdító felhívásokra. Számunkra egyébként ez nem volt túlságosan örvendetes, mert ugyebár a diákságnak ez azt jelentette, hogy újra kezdődhet az iskola. Nekünk pedig nem utolsósorban az volt a jó a dologban, hogy nem kellett iskolába menni.- Másnap azonban mégsem volt tanítás. Más kezdődött, nem utolsósorban a tömeges menekülés. Ti meddig maradtatok itthon?- Sokáig. December 13-ig. Én 15-én mentem át a határon.- Hogyan határoztátok el magatokat, és hogyan történt maga a kimenetel?- Még annyit mondanék el közben, hogy 27-étől, 28-ától kezdve a barátaimmal együtt róttam a várost, jártam mindenfelé, láttam nagyon sok mindent. Itt a lakásod közelében, a Móricz Zsigmond körtér déli oldalán például állt egy kiégett szovjet tank, amelyben nyilvánvalóan bennégett a legénység. Az emberek körbeállták, fölmásztak rá, belenéztek. Mi is ott álltunk. Csak arra emlékszem, hogy egy ember a vállamra tette a kezét, és azt mondta: srácok, inkább ne nézzetek bele. Nem tettük meg. Soha nem éltem meg ilyet korábban: minden szociális, származási, vallási és korkülönbség ellenére olyan egység volt, ami az ilyen apróbb dolgokban is kifejeződött. És ilyen volt az egész hangulat Budapesten, a budapesti munkásságé is, amelyik fizikai értelemben a forradalmat csinálta. Az a munkásság akkor más volt, mint a mai, mert az eltelt negyven év azért sokat változtatott a viselkedésén, hanghordozásán, szókincsén és más dolgokban. Azt szoktam példának felhozni, hogy én annak idején már nagy futballdrukker voltam, és a Kinizsivé átkeresztelt Ferencvárosnak szurkolni, az politikai állásfoglalást is jelentett. Ötéves korom óta Ferencváros-szurkoló vagyok, ami nem zárja ki, hogy időnként rettenetesen ne szégyelljem magam amiatt, amit a mai ferencvárosi B-közép rendezni szokott. A Kinizsi-pályára akkor nyugodtan elvihettél egy fiatal lányt is. Ma ez egy kissé másként zajlik. Valaki azt mondta nekem, gondoljak abba bele, hogy az angliai futballmeccsek közönségét sem az a fair gentleman viselkedés jellemzi mostanság, és ebben is igazat kell adnom. Lehet, hogy ez összeurópai jelenség, mondhatni világjelenség.

De térjünk vissza ötvenhathoz. Egyszóval apám november 6-án vagy 7-én elhatározta, hogy egy éjszaka elmegyünk a Pasarétre, a Hermann Ottó útra, ahol a munkahelye, a Cukoripari Kutató Intézet volt, hogy ott legalább ki tudjuk aludni magunkat. A mi környékünket ugyanis lőtték, mert a Várban levő diákszállás ellenállási központ volt. Láttam a becsapódásokat a Halászbástyán, a Mátyás templom is kapott egyet-kettőt. Néhány szilánk a mi lakásunkba is bejött, áttörve az ablaküveget.

46