Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 1. szám - Zelei Miklós: A kötéltáncos (elbeszélés)

nagyon ocsmány dolog. Az embernek nincs ideje, hogy temperálja az idegeit, s a behatoló azonnal a szívébe tapos. Szédültem.

Ráadásul csengett a telefon. Még szerencse, hogy már úgyis föl voltam riadva. Egy félrészeg nő volt, nem mutatkozott be, de megismertem a hangját, a rajongó művésznő, a hatvanegypertizenhatoska. Te rohadt mocsadék, csak ennyit mondott, s utána egy férfihang folytatta: „Figyejjé asszed, hogy máj pont tégedet nem húz le itten a fődvonzás?"

Ki adta a szájukba ezeket a szavakat?

És a lakatoséba?

Mert reggel meg a lakatos telefonált, és visszamondta az előző nap vállalt rendelést. Hogy rosszul mérte föl az erejét, sokkal több a munkája, mint tegnap hitte, és nem tudja megcsinálni a felszerelésemet.

Nem, nem és nem.

Leizzadtam, mert ilyen állványzatot más lakatos nem tud csinálni. Gyorsan felöltöztem, s elindultam, hogy megnézzem, nem tudom-e én kijavítani, összerakni valahogy?

Biztos nem. De hátha.

Ahogy a lépcsőházban a zakóm zsebébe dugtam a kezem, egy összehajtogatott papírt éreztem az ujj aim között. Szétnyitottam, eközben leértem, s láttam, a postaládára a nevem alá oda van festve: „Te mocsok!" Hát ugyanezt írták a zsebemben talált papíron is, csak kibővítve egy kicsit, hogy kapjak már a fejemhez, mert legközelebb nem fogom a helyén találni.

Nyomuk se volt már a roncsaimnak. Mindenütt serénykedett, sürgött-forgott, próbálkozott valaki. Csepűrágók, kócevők, kóklerek, tűzevők, ködszurkálók, dárdadobók, trapézművészek, behajtók, vándormenazsériák, baltahajítók, untermannok, képmutogatók, strómanok - apró pénzre váltott nagy képességek a létért vívott küzdelemben.

Egy tükrös falú, csillogó-villogó, mézeskalácsajtós házikó előtt, amelyre ez volt kiírva, kupilintyó, a híres bűvésznők - akiknek a lábuk között is feltehetően cilinder van - szemfényvesztegették magukat a keresleti rohamokban.

A centrumban a gyorsszobrász folytatta összes elképzelhető és váratlan előadását. Óriás, kerek naptükör volt középre vonszva, a gyorsszobrász abban nézte örök modelljét. Keze alatt lángolt az emelvényes arcmassza, a büsztpép, lábával a dobgépet üzemelte, fenekével a zenegépet vezényelte, s mihelyt újabb mellszobrát flambírozta, szoborbecsinált, márványgarnírung, popsijával tusba tremolózta a zenegépet.

A véleményvirtuóz egy piros-fehér-zöld szalagokkal díszített rózsaszín kopjafa köré rendezte aznapi első bevetését. Ősi trükk, mégis mindig, minden porondon bejön: mi ez, kérdezte a segítő, az átváltozó művész elé téve két köteg bankjegyet, egy harmadikat pedig visszatartott. „Traianus oszlopa?" - kérdezte a virtuóz, de a segítő csak úgy lazán, a pénzköteggel intette, hogy nem.

Egy' gondolatolvasó ugrált állandóan körülöttük, erőlködött, hogy egy fél, vagy ha nincs szerencséje, egy egész másodperccel hamarabb bekiabálja, hogy mit fog mondani a virtuóz. Egyszer se találta el, mégse hajtották el a francba, mert na28