Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 4. szám - Szekér Endre: Márai igézetében (Lőrinczy Huba: Búcsú egy kultúrától)
Szekér Endre Márai igézetében Lőrinczy Huba: Búcsú egy kultúrától „Aki ma ír, mintha csak tanúságot akarna tenni egy későbbi kor számára... tanúságot arról, hogy a század, amelyben születtünk, valamikor az értelem diadalát hirdette. S utolsó pillanatig, amíg a betűt leírnom engedik, tanúskodni akarok erről: hogy volt egy kor és élt néhány nemzedék, amely az értelem diadalát hirdette az ösztönök felett, s hitt a szellem ellenálló erejében, amely fékezni tudja a csorda halálvágyát. Életprogramnak nem sok ez, de nem tudok másként. „Márai Sándor hihetetlenül fontos, önmagát, szellemét, írásmódját stb. annyira jellemző mondatait Lőrinczy Huba olymódon emeli ki az olvasók - és egyben talán önmaga - számára is, hogy a Márairól szóló kötet első fülén, valamiféleképpen mint egy mottót, vallomásos versrészletet idézi. A választással és a kiemeléssel sokszorosan egyetértünk, hiszen benne van a tanúságot tenni akaró író, a természetesen fontos korváltás, időszemlélet, az értelem és az ösztönök szembeállítása, fájó értékváltozása, a korban igen elterjedt Oswald Spengler filozófiai nézeteinek hatása, a tömeg, a „csorda" emlegetése stb. Márai Sándor életművében valóban visszavisszatérnek kulcsszavai és - problémái; a polgárság eszményeinek őrzésétől a fájdalmas búcsúig, amely például A Garrenekben is kifejeződik. (Az előbb említett Márai-idézetet Lőrinczy könyve bevezetése elé is teszi a 9. oldalon, az Egy polgár vallomásaiból, ezzel valóban többszörösen érezteti ezen mondatok, gondolatok fontosságát.) A regény műfaji kérdésein tűnődik el Lőrinczy Huba: mennyiben tekinthető „regényfüzérnek", mint Thomas Mann A Buddenbrook háza, mennyiben érvényesül Márai regényeiben a ciklusépítés tudatossága, hogyan fűződnek egymáshoz a kisebb-nagyobb időtávolokban készült önálló művek. Az irodalomtörténész észreveszi, hogy a Garrenek „nem egy lendülettel készült", a „ciklusépítés gondolata lassanként érlelődött meg Máraiban". Jogosan utal arra a szerző Márait olvasva, hogy „folytonosan", „fokozatosan", módosult, átalakult, változott a mű, A Garrenek. Itt mindjárt az elején fel kell figyelni arra, hogy a koncepció változott, más lett a regény-műfaj arculata, változott az író, Márai értékrendszere, hangsúlya, stílusa. S a hagyományos regényciklushoz viszonyítva, pl. Balzacéhoz, a regények szereplői is változnak. Érdemes a különálló regények után megváltozott írói szemléletre utalnunk, maga Márai is lezár, otthagy, elkezd, folytat, újrakezd valamit. Ez a hullámzás is eredetiséget, másfajta regényt, szerves és szervetlen kapcsolódását érezteti egyszerre, „amely többet nyújt részleteiben, mint egészével" - állapítja meg Lőrinczy. Korábbi Márai-tanulmányait „... személyiségnek lenni a legtöbb..." címmel jelentette meg Lőrinczy. Ez a cím, ez a szemlélet, ez az írói alkat itt is megjelenik. Az írói személyiség visszatérő problémái az európai polgár múltjáról, jelenéről és jövőjéről, „értékteremtésről, értékőrzésről, értékvesztésről" (Lőrinczy). A Garrenek műve - a krízisregény típusába tartozik -, mint a francia egzisztencialisták, Camus, Sartre, Malraux és a Márai által nagyon szeretett Kosztolányi is. A klasszicista drámákban szokásos leszűkített helyszemlélet is gyakori ezekben a regényekben, sokszor alig mozdul a „cselekmény", az „esemény", és középpontba kerül a regényhős „határhelyzete", döntéskényszere, korábbi életének megméretése, önmaga hirtelen „átvilágítása" - mint Thomas Mann-nál, a röntgenre utalva idézhetjük József Attila híres verssorait: „Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén, / hadd lássunk át magunkon itt ez estén." Ez az önvizsgáló, önelemző, számadásra kész magatartás, a krízisregény formájában - kiszélesedik, tágasabb idősíkokban mozog, s válik a regényforma félig-meddig nemzedékregénnyé, családregénnyé. S Lőrinczy hozzáteszi, hogy a családregény újabb típussal 87
