Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 4. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (IV. rész – fordította Szenyán Erzsébet)

túlélték, később cukornád-ültetvényeken, gyapotültetvényeken dolgoztak Brazíliában, a Karib-szigeteken, az Egyesült Államokban, építve a másik félteke gazdagságát. A rabszolga-kereskedők (főleg portugálok, hollandok, angolok, franciák, amerikaiak, arabok és afrikai cinkosaik) elnéptelenítették a földrészt, és nyomorult vegetálásra ítélték: még a mi korunkban is hatalmas térségek álltak üresen, sivataggá változtatva. Afrika a mai napig nem tért magához ebből a szörnyű rémálomból.

A rabszolga-kereskedelemnek azonban megvoltak a maga káros lélektani következményei is. Megmérgezte Afrika lakói között az emberi kapcsolatokat, gyűlöletet szított, háborúkat gerjesztett. Az erősebbek igyekeztek legyőzni a gyengébbeket, hogy eladhassák őket a rabszolgapiacon, a királyok alattvalóikat, a győztesek foglyaikat, a bíróságok az elítélteket adták el rabszolgának.

És ez a kereskedelem volt az, amely az afrikai ember lelkének a legmélyebb és legtovább sajgó, tartós sérülését okozta - a kisebbségi komplexust: én, a fekete az vagyok, akit a fehér kereskedő, gyarmatosító, gyilkos elrabolhat a házából, a földjéről, akit rabláncra fűzhet, hajóra hajthat, áruként kínálhat a piacon, aztán korbáccsal kényszeríthet embertelen robotra.

A rabszolga-kereskedők ideológiája az a nézet volt, hogy a fekete afrikai nemember, hogy az emberiség emberekre és alemberekre osztható, s hogy ez utóbbiakkal bármit lehet tenni, legjobb, ha előbb kihasználják a munkájukat, aztán megsemmisítik őket. Ezeknek a kereskedőknek a feljegyzéseiben már megjelenik (igaz, primitív formában) a rasszizmus és totalitarizmus egész későbbi ideológiája annak alaptézise, hogy tudniilik a másmilyen ember: ellenség, sőt: nem-ember. A rögeszmés megvetésnek és gyűlöletnek, aljasságnak és elvadultságnak ez az egész filozófiája, még mielőtt Kolima és Auschwitz építését inspirálta volna, már évszázadokkal korábban megfogalmazódott a „Marthy" és „Progresso", a „Mary Ann" vagy a „Rainbow" hajók kapitányainak feljegyzéseiben, hajókabinjaiban, amikor az ablakból a pálmaerdőket és a felforrósodott homokpartot bámulták, miközben a Sherbro, Kwale vagy Zanzibár szigeteknél kikötött hajóikon a fekete rabszolgák következő szállítmányára vártak.

Ebben a tulajdonképpen bolygóméretű kereskedelemben - mert részt vett benne Európa, mindkét Amerika, a Közel-Kelet és Ázsia számos országa - Zanzibár szomorú, fekete csillag, komor név, elátkozott sziget. Ide tartanak éveken, sőt, évszázadokon át a földrész belsejében, Kongóban, Malawiban, Zambiában, Ugandában és Szudánban frissen összefogdosott rabszolgák karavánjai. A szökés megelőzése érdekében gyakran kötélre fűzött rabszolgák egyúttal hordárokként is szolgálnak - ők cipelik a kikötőbe, a hajókra tonnaszám az értékes árut - az elefántcsontot, pálmaolajat, állatbőröket, drágaköveket, ébent.

Amikor aztán a szárazföldről csónakokon átszállítják őket a szigetre, kezdődik az embervásár. A rabszolgapiac neve Mkunazini - ez a tér nem messze van mostani szállodámtól, és egy anglikán templom áll rajta. Az árak változóak: a gyerekekért kapható egy dollártól kezdve a szép, fiatal lányért kapható tizenkét dollárig terjednek. Elég magas árak ahhoz képest, hogy Senegambiában a portugálok egy lóért akár tizenkét rabszolgát is kaptak.

66