Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 4. szám - Bogdán László: Átiratok Múzeuma (Áprily Lajos kakasa; Szabó Lőrinc és az ördög; A nyom; másvilági anziksz; A régi dal visszhangja) (versciklus)

doberdo és piavé a széna téren lőnek a vereségeink most szikrázva összeérnek

mennybe lendül a hinta anziksz a másvilágról akár balcsillagzatunk fejünk felett világot

ki nem térhetünk immár az esztendőkön áttör megbénít és körülfog zárt ajtókon dörömböl

berlinbe hív a démon és nem lesz visszatérés gömbként ér össze minden féltékenység és féltés

nagyáriák erőszak bolyongás a vadonban önmagunk keresése a régi arcunk hol van?

1997. október 19.

A régi dal visszhangja

Sorsunk csillagtérképén az iksz. Fogadalmak. Várakozások.

Ha te így, én úgy és akkor fiksz, hogy nem várlak. Mélyül az árok. Mosom kezeim, irnix-dirnix és kirekesztem a világot.

Olyan ez, mint az ördöglakat.

Régi delejez újakat.

Szorítja is. Magába zárja.

Élősködő fagyöngy. Ráborul.

Egy magas árnyék társát várja.

Soha semmiből nem okul.

Felcsap boldog napok víg árja.

Az ördöglakat most beszorul.

Mint egy gömbben jelen van minden. Csak épp nem lehet hozzáférnem.

Parki pádon ülünk és nyár van. Legendánk újra felszikrázik. Felémfordulsz a ragyogásban. Mosolyogsz, ahogy soha másik.

Lehet, hogy ez - amire vártam?

De árnyékod unottan ásít.

Elfordulsz. Felállsz. Vége lett. Beomlottak az évtizedek.