Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 4. szám - Háy János: Annyi-e éppen az annyi? (Esterházy Péter ötvenedik születésnapjára)
Háy János Annyi-e éppen az annyi? Esterházy Péter ötvenedik születésnapjára Reggel, amikor nem vágtam el a nyakeremet, holott már este kiszemeltem, ülök az asztalnál és hullik a hajam, aztán a hó, megint tél, s végül az ember, gondoltam, hiszen az idő most tény és tényező, mint persze mindig, de itt éppen apropó is volna. Indulhatnánk más úton, hogy isten, meg éltessen, de oly idegen a protokoll, s mennyire méltatlan. Ha Isten, különben is mindjárt, hogy halott, s ezt az egyenletet félelemből nem merem, hogy egy halott éltessen, akár engem, akár azt, akit szeretek. Legyek személyes, kedves, szellemes, legyek ilyen és olyan, zúg a fejben hátul a nepper had, akik már arra hajtanak, hogy érvényre jussonak, ha megnyeri a választás a legyek, hogy legyenek ekként majd ők az új kormányzat urai, de vissza-visszacsúszom a kampány időszakába, döntés óné csak készülődés, s a demagógok bekiabálnak: Miért nem vág eret, ma is gyáva? Miért vesz kenyeret, levegőt? Nagy a zúgololódás. E kicsiny hon zivataros reggele ez megint. S aztán kampánycsend - mint mindig - és döntés: indulás ebből a fájdalomból, kifelé. Eljutni ötvenig. Nem merek rákérdezni, még magamnál sem, hogy öröm-e vagy érzés-e egyáltalán. Én persze büszke, hogy ő idáig, s hogy ekként. Számolok, pont tízzel tovább, mint én (tíz év és tizenhárom nap). Számolok, mennyi levegővétel ez, mennyi fölkelés, hány ebéd, vacsora, reggeli, hány kiló kenyér, mennyi kézmosás, mennyi elmosogatott pohár, tányér, csésze, elköltött és megkeresett pénz... Számolok, s persze gondolok magamra, hogy bírható lesz-e nekem ez a rengeteg, mert bár választás után vagyok, még mindig vissza, visszaeső vagyok: hátha rosszul. Aztán előre kaptat megint egy lovas hátulról, véderő, s a fejben lenyakaz valakit: kikeveredünk pajtás - szól - a súly alól. S valóban beugrik a súlyadó, amit már évek óta nem fizetek. így is lehet számolni: súlyadótlanságból nyolc éves vagyok, szinte gyerek. Annales - ha éveket portyáznék végig, és legyen ez itt szimbolikus, még akkor is, ha az Anna éppen Ágnes, Gitta, Eszter, Hanga, Csilla. Bizony kifelejt az ember egy-egy évet ilyenkor, némikor kettőt is, mert annyira él, hogy nem figyel, nem les az ácsolat magasából, mint a zsákmányra kiéhezett vadász. Hogy ötven-e éppen az ötven? És hogy mennyi az annyi? Ezt bizony efféle egzakt ekkorszületett módszerekkel nem lehet megválaszolni, de én bizton állíthatom: nem annyi. Holott ha kötöm az ebet a naptárhoz, mindjárt lászik: már akkor is volt, amikor én gimis. Ott ismertem meg, Fancsikóztunk, akkor meg Pintáztunk, pápai vizeken kalózkodtunk, hol értve a cuccot, hol nem. Persze voltak többen 40
