Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 4. szám - Márai Sándor: A néma énekes (Egy számkivetett magyar író vallomása)
társutas és kommunista, hogy a kommunizmus olyan komoly vállalkozás, amelyet nem szabad a bolsevistákra bízni. A „nálunk másképp lesz!" - biztatásnak ez a nosztalgikus reménykedés az alaphangja. De ezek a csalódott idealisták tévednek. Aki megélte a szovjetrendszer valóságát, tapasztalásból tudja, hogy a bolsevizmust csak egyféleképpen lehet megvalósítani, mindenütt a világban: úgy, ahogy a bolsevisták csinálják. A poklot csak az ördög tudja szakszerűen befűteni. Láttam a poklot, amikor szakszerűen befűtötték. Ezt a rövid vallomást azok számára jegyzem fel, akik nem látták, csak hallottak erről. 7. A bolsevista oltóanyagnak az a tömény, sűrített adagolása, melyet a kommunisták sietősen oltottak be egy kis nemzet, a magyar társadalom testébe, a szervezet minden sejtjét átjárta. Hamarosan megtudtam, hogy ez a különös „toxin" nem kíméli az én rozoga „elefántcsonttoronyba" rejtett életem sem. Megtudtam, hogy a rendszer éppen úgy számolt velem - egy író kételyeivel, töprengéseivel, lelki ellenállásával -, mint ahogy számolt a szegényparaszttal és a munkással. Mindennel és mindenkivel számolt ez a rendszer. Mégis, ügy tapasztaltam, van a rendszer gyakorlatának egy felső határa, ahol minden rendőri előrelátás, kíméletlen és kegyetlen számítás csődöt mond. Ez a felső határ az emberi lélek. A bolsevisták számára az „emberi lélek" csak üres, irodalmi szó. Hisznek abban, hogy a pavlovi reflexkísérletek szellemében nemcsak az idegrendszert, de az emberi lelket is be lehet oltani reflexhajlamokkal. A lelket az anyag melléktermékének tekintik. Minthogy én nem hittem a feltétlen anyagban és hittem a lélekben, figyelni kezdettem, hol akad el az emberi lélek ellen tervezett bolsevista merénylet. Amit megtudtam, nyugtalanított, félelemmel töltött el, s végül mégis reménykedésre kényszerített. A bolsevista kísérlet örvényének igazi mélységeit nem lehet csak a társadalmi és gazdasági távlatokból megítélni. Ez a vállalkozás - mint minden nagy, történelmi, emberi vállalkozás - az emberi lélekben dől el, ott lesz valóság. A tőkét ki lehet sajátítani, a munkást és parasztot új szolgaság rendszereibe lehet kényszeríteni, az arisztokráciát és a polgárságot ki lehet irtani, az értelmiséget be lehet törni a rendszer mindennapos gyakorlatába. A vallásfelekezeteket lehet üldözni, a vallást lehet először katakombába kergetni, aztán visszacsalogtani onnan és - legalább a bolsevisták így hiszik - egyféle szelídített, lélektelen, tehát az emberi lelkiismeret igényeivel számot nem vető „hivatalos államvallás" alakjában megint a rendszer szolgálatába állítani. Az iskolákban és a paramilitáris ifjúsági szervezetekben lehet öntudatlan robot-embereket és a kaszárnyákban lehet janicsárokat nevelni. Mégis, elkövetkezik egy pillanat, amikor a rendszer szemben áll egy erővel, amely nem fél a rendőri kínvallató kamrákban lejátszódó gyötrelmektől, sem a vérpadtól, sem a kényszermunka-telepek sintéreinek kínzásaitól. Kicsiben - a magyar élet ez években átalakult egy borzalmas klinikai kísérlet előadótermévé, ahol az élveboncolás szabályai szerint szedtek ízekre egy társadalmat a tudós marxista doktorok, - megéltem valamit, amivel még a Kreml hivatalszobáiban a kitűnően képzett forradalmi szakemberek sem számoltak. Megéltem, hogy az emberi öntudat mégis erősebb, mint az erőszak és az önkény. 14
