Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Tódor János: Az utcán harcoló ember

Csintalan Sándorból Peti, a csöves zökkent ki. A „konyha" felől hallom a hangját, aztán a többiek nyerítését.- Papa, légy szíves vedd ki a sütőből a csirkét, mert ez a zsír valahogy nagyon fölbassza a koleszterin szintemet.

Na, ezt közelről is megnézem, s már ugrok is (mennyivel könnyebb, mint fölmászni!) le az ágyról.

Az étkezde három asztalból és néhány székből áll. Az asztalokon szakadt papírból kikandikáló házizsír meg kenyérmaradék, pár maréknyi só. Tea viszont (már) nincs. Nehéz rákenni a kemény zsírt a puha belű kenyérre, egész karéj helyett tucatnyi „katonát" szervírozok magamnak. Pétert többfelől is kínálják: szalonnával, töpörtyűvel, májas hurkával, de ő a hasát simogatva utasítja vissza: - Kidurranok, gyerekek. Ide fele jövet bevágtam a Lehelen egy zuzapörköltet tésztával.

A menhelyen törülközőt is adnak, zuhanyozni is lehet, a mosdók ragyogóan tiszták. - Szebb, mint a McDonald 's-ban a klotyó - hallom az egyik, évek óta utcán élő hálótárstól, s ez azért nem akármilyen dicséret.

Újra visszaküzdöm magam a magaslesre. Időközben Laci fölébredt, maga elé bambulva ül az ágya szélén, mellette celofánba csomagolt goffri, rajta két szelet gépsonka. Nándi beszél hozzá, azt magyarázza neki, ne mászkáljon Márton bácsival, mert „az egy simlis román". Kérdés, hogy eljut-e az info Laci tudatáig.- Nem vagy véletlenül tatabányai? - fordul hozzám a 39-es. Mikor rázom a fejem, azt mondja, hogy kár. Mert akkor biztosan ismerném őt. A nyolcvanas évek elején a Bányászban bokszolt, bemutatkozik, én meg bólogatok a sosem hallott névre.- Ma voltán lent, csomagot vittem a kislányomnak. Rékának hívják, kilenc éves. Szegeden melóztam a múlt héten, most jött össze a pénz. Valamelyik bank vett ott egy lerobbant épületet, annak a falait bontottuk. Kisbusszal vitt le bennünket a szervező gyerek. Napi ezer volt a bér, plusz ingyen kaja. Ott is aludhattunk az épületben.

Gyula, mert így hívják a hajdani bunyóst, elárulja, január elején ismét lesz munka. Ha érdekel, keressem a Moszkván Rolandot.

Miközben dumáltunk, alám költöztek a 40-esre. Egy testes cigány férfi, akit már korábban is kiszúrtam, olyan bennfentesen tette-vette magát, folyton az ügyelők körül sündör- gött, akár egy kápó.

Márton bátyó, az állítólagos román, aki inkább egy mexikói idénymunkást alakító hollywoodi segédszínészre emlékeztet engem, rögtön ráhajt, védelmet keres nála, s Lacit cse- püli, aki sajnálja tőle a cigit, az ennivalót. Nándit is sűrűn emlegeti, Ferinek, a dagadtnak.- Olyan büdös van itt, mint a kolera! - hallatszik távolabbról Péter felháborodott kifaka- dása, aki egy alvó (vagy alvást színlelő) embert rázogat, s azt üvölti a fülébe, hogy: - Öcsém, vidd már ki a lábadat megmosni!

Csak a fülemmel követem, ami alant zajlik, látni nem látok belőle semmit.- Miért nem adtok a Marcinak enni? - kérdezi Nánditől meg Lacitól Feri.- Nem a gyerekem az nekem, hogy etessem - emeli föl a hangját Nándi.- Feri, te mi a faszt szólsz bele? - hallom az első teljes mondatot Laci szájából. Ekkor sűrű és követhetetlen anyázás kezdődik, aminek a végén Feri leköpi Lacit.- Tudjad ám, mit csinálsz! - pattan föl az ágyról Nándi. - Feri, tisztellek én tégedet, de ha még egyszer ilyet teszel...- Akkor mi lesz, te köcsög? - emelkedik föl a nagyhasú a 40-es ágyról.

Mielőtt még egymásnak mennének, vércseként csap le közéjük Peti, a menhely Jolly Jokere.- Most csináljátok, most, amikor összeszedtem végre az írástudatlanságomat és olvasni akarok?! - üvölt, ahogy a torkán kifér. - Feri, ha akarod, én kimegyek veled... Nándi, te meg fogd be a pofádat... Aztán már az odacsődülő publikum felé fordulva mondja: 119