Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Sándor Iván: Drága Liv! (regényrészlet)
gitszigeten, amikor együtt sétáltunk a kecskeméti főtéren a Nagytemplomtól a pályaudvarig. Elhaladtunk ilyenkor a Cifrapalota előtt. Arról beszélgettünk, hogy milyen lehetett az utca, amikor még korzó volt. Mi már a Katona József Gimnáziumba jártunk, a régi református gimnázium utódjába. Az érettségizőktől tudtuk, hogy amikor a régi iskolába külön jártak a fiúk és a lányok, a korzózás volt a legizgalmasabb program. A lányok egymásba karolva sétáltak a Cifrapalota meg a szemközti zsinagóga előtt. A fiúk kettesével-hármasával követték őket. Megálltak a lányok. Csatlakoztak a fiúk. Később tudtam meg Tőled, hogy a Te anyád is sétált ott szombat délutánonként a barátnőivel. Ahogy őt faggattad a múltjáról, úgy faggattál engem is. Eszelős kíváncsiság élt benned, hogy talán megtudhatsz így tőlem valamit az anyád fiatalságának a környezetéről. Mintha belehelyeztél volna mindkettőnket egy régi filmtörténetbe, amelyben nem számított, hogy amikor az anyád a református líceumba járt, akkor én még éppen csak megszülettem. Én sem csináltam mást akkor, amikor már nagydiákként a barátommal járva a várost próbáltuk felidézni, hogy milyen lehetett korzózni a régi utcákon. Amikor bemutattál az anyádnak, mind a kettőnket ugyanaz a kíváncsiság töltött el, mint Téged. Anyádat az iránt, hogy milyen lett a város a háború után. Engem az iránt, hogy milyen lehetett a háború előtt. Akkor tudtam meg, hogy anyád egy amerikai tiszttel érkezett Mauthausenből Párizsba, de aztán a tisztet hazavezényelték Ohio államba. Ilyen volt az első szeptemberünk. Ha egy szabad óránk volt, kisétáltunk a barátommal a Margitszigetre. A Bartók Béla úti kollégiumban laktunk. Gyalog mentünk végig a rakparton. Az a néhány hét, azt hiszem, életem leggondtalanabb időszaka volt. Lehet, hogy a később történtek felől visszanézve ez különösnek tűnik, de mégis szép, boldog és izgalmas volt a város. Én, mikor eldöntöttem, hogy mérnök leszek, elhatároztam, hogyha végzek, visszamegyek Kecskemétre. Megtanulok mindent, amit tudni kell ahhoz, hogy csatornázni lehessen a város külső negyedeit is. Ugyanabban a szobában laktunk, együtt jártunk a menzára ebédelni, együtt tanultunk. Októberben kezdtem érezni a változást a barátomon. Gyűlésekre járt. Feszültebb lett. Konokabb. Lelkes? Inkább, legalábbis számomra, rejtélyes. Nem beszélt meg mindent velem, mint régebben. Nem azért, mintha titkolódzni akart volna. Kevés ideje maradt. Egy mondattal intézett el olyan dolgokat, amelyekről régen napokig beszélgettünk. Mindenhol ott akart lenni. Mintha nélküle nem történhetett volna meg semmi. Október 22-én délután kerestem. A kollégiumban azt mondták a fiúk, hogy átment a Központi épületbe. Gyűlés kezdődik, a barátom az egyik szervező. 16
