Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 3. szám - Csajka Gábor Cyprian: Hard-Kier, 1999. (40-47) (versciklus)
(megfigyelők és megfigyeltek) és a kívülállók - köre, s a szerkesztők ügyeljenek arra, hogy etikátlan, emberi méltóságot sértő megnyilvánulásoknak ne lehessen tere. A továbbiakban nem lesz szó Történelmi Hivatal-beli tapasztalataimnak fentebbi vonatkozásairól. Arról szeretnék mozaikszerű képet rajzolni, hogy milyen volt politikai rendőrségünk: hogyan szemelte ki áldozatait, milyen módszerekkel cserkészte be a kiszemelteket, a titkosszolgálat munkatársai milyen stílusban fogalmazták jelentéseiket. Általában nem említek neveket. Ennek csupán az az oka, hogy nem egy eset bemutatása a célom, hanem a titkosszolgálati mechanizmus jelzése. Ha neveket említenék, óhatatlanul ki kellene térnem a megfigyeltek élettörténetére, s ez messze vinne a vállalt feladattól. Visszaélés a jóhiszeműséggel A hatvanas évek elején vagyunk. A szervek évek óta figyelik a Tudóst. Politikai nézetei kifürkészésére a szokványos telefonlehallgatáson és a lakásába szerelt poloskán kívül új módszerrel próbálkoznak: a tanítványai, munkatársai közé beépített ügynököknek adnak „újszerű" feladatokat. Az egyik besúgót így instruálják: „A legközelebbi előadásra ne menjen el, hivatkozva arra, hogy aspiráns vizsgái előtt áll. De ugyanakkor, mint olyan, aki nagy érdeklődéssel van a [Tudós] előadásai iránt, kérje el jegyzeteit". Egy idő után hívja fel tanárát, azzal az indokkal, hogy néhány konzultációs kérdést szeretne feltenni. Irányítsa úgy a beszélgetést, hogy szóba kerüljön X.Y., s faggassa ki, miről beszélgettek." A másik beszervezett - fiatalabb tudóstárs: „...munkahelyén igyekezzen olyan témával foglalkozni - szól a belügyes ukáz -, mely lehetővé teszi, hogy a [Tudóssal] szakmai kapcsolatba kerüljön. ...A szakmai kapcsolat lehetőséget ad aktuális politikai kérdésekről való beszélgetésekre." Lejáratás A dezinformáció, a rágalmazás a politikai rendőrség egyik kedvenc módszere volt. Számos összefüggésben találkozhatunk vele. Példáink az ötvenes évek végéről, a hatvanas évek elejéről, illetve a nyolcvanas évek közepéről valók. 1. „Operatív tervet dolgoztunk ki I. O. [fiktív kezdőbetűk] lejáratására, mellyel a jobboldali szociáldemokrata ún. felső pártvezetést is célunk dezorganizálni... Hálózati úton és egyéb operatív eszközökön keresztül elterjesszük róla, hogy kapcsolatban áll a BM-mel, adatokat szolgáltatott a szociáldemokratákról." 2. A fentebb már említett Tudós környezetében lévő harmadik ügynök arról számol be a vele állandó kapcsolatot tartó belügyes tisztnek, hogy a Tudóst szókimondása miatt („nyíltan és útszélin uszít a népi demokrácia ellen") sokan provokatőrnek tartják. Neves tudóstársának, akit a szervek szintén figyelnek, a besúgó szerint hasonló a híre ("fura pasas, rengeteget mozog, ügyködik ...nemcsak egy 'ugató', hanem 'harap' is. Okos és dörzsölt. ...mozgása, ügybuzgalma nagyon hálózati jelleget mutat." A beszámoló adja a felettes tisztnek az ötletet: a két tudóssal kapcsolatos „gyanúkat" kölcsönös lejáratásukra kell felhasználni. Alapos, körültekintő előkészítés után a feladatot a sugalmazó ügynök kapja. A cél: a két tudós ellehetetlenítése, a köztük lévő jó kapcsolat megbontása s mindkét megfigyelt elszigetelése. A körbegyanakvást sikerült beépíteni az amúgy is fertőzött közéletbe. A szervek elégedetten konstatálhatták a sok-sok besúgói beszámolóból, hogy „a szisztéma működik". 3. Negyedszázaddal később a lejáratást kompromittálásnak hívták. Példánkban a módszer áldozatai az író és a Professzor, akik a politikai rendőrség szóhasználatában a „nemze107
