Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Vajda Miklós: Az öreg író meg az ifjú vándor

ment át, mikor Malek óvatosan eltipegett közöttük; ha viszont épp száraföldön voltak, jöttünkre az úsztató felé soroltak, s bevetették magukat a vízbe. Az asszonyok kötényt, ingvállat viseltek, sokféle meglepő, csinos hímzéssel, berakással, hajukat főkötő vagy ken­dő takarta. Sokuknál guzsaly volt széles, színes szalagövbe dugva. Nyelvükkel meg­nedvesítették a mutató- és hüvelykujjukat, kihúztak és megsodortak egy csipetnyit a gu- zsalyrúdjukon bárányfelhőkként ülő nyers gyapjú-csomókból, és másik kezükkel fölteker- cselték a megpörgetett, horgászúszóhoz hasonló orsókra. Ezek úgy süllyedtek-emel- kedtek, akár lassú mozgású jojók, és egyre vastagodó motringokat növesztettek maguk­ból. Később aztán a fonalat hosszú szövőszékeikre feszítették, és megszőtték azokat a sűrű, kemény köpenyeket. Az egyik ház tövében, mályvarózsák közt egy lány ült a rokkánál, font és pörgette a kereket; ez a nemzedékek kezétől fényesre koptatott szép, faragott inst­rumentum volt az egyetlen, amelyet valaha használatban láttam. Ezek a hosszú, nem-sivatagi jellegű szakaszok harmat és zsenge fű emlékét hagyták bennem, meg azt, ahogy Malek patái fák és virágok közt gázolnak, s a delelőre érő nap oly izzón világítja át a leveleket és a szirmokat, hogy parázslani látszanak. Az erdőben a bá­mulatos vándorújukról frissen érkezett gébicsek és szarkák szálldostak, feltűnő farktollaik ide-oda cikáztak a fák közt, a fészküket már megépített egyéb madarak társaságában. A nyílt terepen jöttünkre búbospacsirták röppentek föl a fűből, és úgy daloltak a magasban, mintha cérnán lógatnák őket az égből. Az élet teljes tökéletességéhez az égvilágon semmi­sem hiányzott. Malek éber és barátságos füle, fáradhatatlan és nem-fárasztó járása s a lé­nyéből sugárzó egészség mutatta, hogy kölcsönösen átvesszük egymás hangulatát, ahogy az lóval s lovasával gyakorta történni szokott. Az esti sötétségben túlságosan északira talál­tam venni az irányt, s most Cegléd nem látható városa délnyugatra feküdt tőlem. A Zagy­va folyónál megálltunk az árnyékban enni. Később a vegetáció változása, a fák sűrűsödése s az egyre több barázdabillegető jelezte, hogy újabb folyó közelében járunk. Hamarosan föl is tűnt a fűzek és a hatalmasra terebélyesedett nyárfák között: a széles Tisza, Magyaror­szág második folyója. Méltóságteljesen folyt dél felé alacsony partjai között, susogó náddal szegélyezetten. A fák alatt durván ácsolt, partra húzott csónakok hevertek, s a túlpart kö­zelében egy halász dobóhálóval dolgozott éppen, beszedegette a csónakjába, majd tünékeny felhőket képezve újra meg újra kivetette az árba. Éppen a kalifa elefántja járt az eszemben, ahogy kocogtunk folyás-irányban, a part mentén. Egyszercsak, a bolyhos nád­buzogányok közt nemkevésbé váratlan és elképesztő látomás tűnt föl: egy kis öböl holt ví­zéből éppen csak kilátszó széles, fekete, szivacsosnak tetsző orr, amelynek öblös likaiból vastag fémkarika lógott. A homlok bozontos dudorából óriási, hullámos, ellaposodó szarv­pár nyúlt hátrafelé. Nedves, sötét szemek tunya rosszindulatot sugároztak egyenest az enyémbe. Nem sokkal arrább egy másik hatalmas, hasonszőrű, csúf, sárral borított jószág suhogtatta lustán rojtos farkát. Sok ökörfogat mellett lovagoltam el az úton idáig, de senki sem említette, hogy indiai bivaly is akad errefelé, és a látvány most alaposan meghökken­tett. Ettől kezdve gyakran találkoztam velük, főleg Erdélyben, iszapban dagonyáztak, vagy négyesével igába fogva hatalmas terheket húztak, hihetetlen lassúsággal és rosszin­dulattal. Megálltunk egy hídnál, amely Törökszentmiklósra vitt volna - a név a változatos­ság kedvéért a törökök, valamint egyúttal Szent Miklós emlékét is őrzi - és a jobbparton mentünk tovább, Szolnok felé. Szembejövő szekerek, jószágok sora, egy könnyű fogat és néhány lovas mutatta, hogy nemrég végződhetett a hetivásár. Nemsokára be is értünk egy város poros peremére, és hamar megtaláltam házat, amelyet kerestem. Dr. Hunyor Imre, egy pirospozsgás, jókedélyű ember, tudott a készülő megszállásról. Mindjárt átvitt egy szomszédjához - alighanem az állatorvoshoz - akinek volt istállója és körülkerített kifutó­ja, és Malekot annak értő kezére bízta. Ahogy jöttünk el onnan, két mohó tekintetű vörös szetter szegődött a nyomunkba. Egy tacskó is csatlakozott hozzájuk. Aztán két juhászku­tya jelent meg. Mikor végül egy egész alomnyi jólfejlett kölyök gurult és kecmergett oda 49

Next

/
Oldalképek
Tartalom