Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Vajda Miklós: Az öreg író meg az ifjú vándor

* * *

Malek minden lehető alkalommal könnyű vágtára váltott, s az egyik ilyen alkalomból aztán hosszú, alkonyi galopp lett. Talán úgy gondolta, messze járunk az istállótól, jó lesz hát sietni; mire később szelidebb ügetésbe fogott, a leszálló sötétségben már fölragyogott az újhold vékony pengéje. A hátunk mögött jobbfelé, a távolban hunyorgó fénypontok soráról tudtam, hogy az Cegléd városa. Ahogy sűrűsödött a sötétség, itt-ott farmházak fényei tűntek föl a síkságon, akár a hajókéi. Ezek valamelyikében akartam szállást kérni, de egyszercsak elfogytak, s mire leszállt az éjszaka, már csak egyetlen fénypont maradt előttünk. Nehéz volt megítélni, milyen távolságra lehet, de ahogy közeledtem hozzá, egyre kevésbé tetszett farmháznak, leszámítva vagy féltucat kutya ugatását; de ezek aztán érkezésünkre őrjöngve elő is rohantak. A fa törzsek közt három tábortűz fény-küllői viliództak, és sátrak, emberek és lovak formáit világították meg. Cigányok vertek itt tanyát éjszakára egy újabb gémeskút mellett, és érkezésünk meglehetős megrökönyödést keltett. A tüzeken kívül más fény nem látszott semerre, és félig izgatottan, félig rémülten tudomásul vettem, hogy itt kell töltenünk az éjszakát. Éppen akkoriban sok hajmeresztő históriát hallottam a cigányokról, és főként Malekért aggódtam. Ahogy leszálltam a nyeregből, rögtön körülvették, paskolgatták, simogatták a nyakát, az oldalát, s földiszeder módjára csillogó, ravaszkás szemekkel méregették. Toprongyosak és ápolatlanok voltak, a legsötétebb bőrű cigányok, akiket valaha láttam. A férfiak némelyike bő magyar gatyában járt, a többi rendes de teljesen elrongyolódott városi ruhát és fekete kalapot viselt. Kis taknyos kölkök és koromfekete purdék derékig érő mellényben sétáltak, de némelyiken semmi ruha sem volt, csak a fején billegett ócska, nagyméretű puhakalap. Szutykos zöld, sárga, bíborvörös, fodros szoknyá- jú, szép lányok ragyogó szemmel bámultak rám. A tűzön túl kifogott ökrök kérődztek. A fák tövében megbéklyózott lovak álltak, de kissé távolabb néhány kanca szabadon legelészett hosszúlábú csikóival. Kutyák morogtak, civakodtak, s az utiketrecükből kieresztett baromfiak ott kapargáltak köröskörül a porban. A keresztpóznákra feszített, düledező fekete és barna sátrak s a rendetlenül szanaszét heverő háztartási holmik nemigen mutatták a táborozásban szerzett ezer vagy kétezer esztendős gyakorlatot. Eltekintve a nád- és hántolt vessző-halmoktól s a féligfont kosaraktól, melyeken barna kezek akkor is dolgoztak, az egész társaság úgy festett, mintha félórája menekült volna ide mondjuk valami égő nyomornegyedből. Valószínűleg a Tisza partjai felé tartottak, friss nyersanyagért. Tíz percre elszöktem a sokadalomból, hogy itatás előtt kissé megjártassam Malekot. A vályúnál egy György nevű férfi segített a vödörrel. Azon töprengtem, vajon kikössem-e Malekot egy fához; a nyeregtáskában hoztam némi zabot s egy kötőféket, de a szár túl rövid volt ahhoz, hogy legelészhessen. Legjobb volna megbéklyózni, gondoltam, ahogy a cigányok tették az ő lovaikkal, de fogalmam sem volt, hogyan kell. György aztán megmutatta, szép nyolcassal egymáshoz kötözte a két mellső lábat. Aggódtam emiatt, mert Malek nyilván nem volt hozzászokva, de szerencsére békésen eltűrte. Adtam hát neki egy kis zabot meg Györgytől kapott szénát, a nyerget meg a szerszámot pedig odavittem a tűzhöz, s leültem a többiek közé.

Hála az égnek, túl voltak már a vacsorájukon! Leszámítva a sündisznót, ami állítólag remek, az ételük rendszerint nemcsak visszataszító, hanem hírhedten veszedelmes is. Fémcsörömpölés hallatszott: az egyik kutya valami fazekat nyalogatott tisztára a tűz mellett. Aggodalmas tekintetemet látva, egy tízéves lány, aki épp az imént cigarettát kunyerált tőlem, fölkapott egy követ, s megdobta az állatot, mire az meglepett vonyítással eliszkolt. A kislány egyszerűen fölhajította a fazekat egy fára, ahol az szépen fönn is akadt egy ágon, aztán visszakuporodott a földre, s elnézést kérőn mosolygott, miközben lassan, élvezettel, az orrán eregette ki a füstöt. Bertától kapott úti elemózsiám legfőbb darabja egy csaknem méteres szalámirúd volt, amelyet középtájt nemzetiszínű szalag fogott át. Nagy sikert arat42