Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (III. rész) (Fordította: Szenyán Erzsébet)

még tucatnyi takaró, kabát, egyéb ruhanemű alatt is vacog a fogunk, jajgatunk a fájdalomtól, mert érezzük, hogy a hideg nem kívülről jön - odakint negyven fokos hőség van! -, hanem bennünk lakozik, hogy az a Grönland és azok a Spitzbergák a bensőnkben vannak, hogy az összes jégtábla és jéghegy az ereinkben, izmainkban, csontjainkban úszik. És lehet, hogy ez a gondolat félelemmel töltene el minket, ha egyáltalán képesek volnánk arra, hogy bármit is érezzünk. Később azért előjön ez a gondolat, de majd csak akkor, amikor néhány óra múlva valamelyest enyhül a roham, és szép lassan a végső kimerültség és erőtlenség állapotába süllyedünk.

A maláriás roham nemcsak fájdalom, hanem, mint minden fájdalom, misztikus élmény is. Olyan világba jutunk, amelyről az előbb még semmit sem tudtunk, pedig ott létezett mellettünk, s végül erőt vett rajtunk, a részévé váltunk: valamiféle jeges szakadékokat, hasadékokat, mélységeket fedezünk fel magunkban, amelyeknek jelenléte szenvedéssel és félelemmel tölt el bennünket. Ez a felfedező pillanat azonban elmúlik, a szellemek távoznak, eltűnnek, és az, ami helyettük marad, az valóban szánalomra méltó.

Egy ilyen heves roham után emberi roncsnak érzi magát az ember. Fekszik saját verítékében továbbra is lázasan, keze, lába meg se moccan. Mindene fáj, szédül, hányingerrel küszködik. Kimerült, gyenge, elesett. Az ilyen ember, ha valaki a karjában viszi, olyan látványt nyújt, mintha nem volna sem csontja, sem izomza- ta. És több nap kell ahhoz, hogy újra lábra álljon.

Afrikában a malária évente sok millió embert kínoz, ott pedig, ahol a leggyakrabban fordul elő - a nedves, alacsonyan fekvő, mocsaras vidékeken -, minden harmadik gyermeket el is pusztít. A maláriának sok fajtája van, némelyik ezek közül enyhébb, az influenzáéhoz hasonló lefolyású. De az ilyen malária is kikészíti áldozatát. Először is azért, mert ezek között a gyilkos éghajlati viszonyok között a legkisebb bajt is nehéz elviselni, másodszor pedig azért, mert az afrikaiak zöme alultáplált, kimerült, éhes. Gyakran találkozunk errefelé álmos, apatikus, zsibbadt emberekkel. Az utcákon, az utak mentén ülnek vagy fekszenek órákon át tétlenül. Szólunk hozzájuk, de nem hallanak minket, nézzük őket, de az a benyomásunk, hogy nem látnak minket. Nem tudni, hogy semmibe vesznek-e bennünket, hogy tétlenül heverésző, lusta munkakerülőkkel van-e dolgunk, vagy pedig éppen a közelgő maláriás roham miatt olyanok, amilyenek. Nem tudjuk, hogyan viselkedjünk, mit gondoljunk.

Két hétig feküdtem a Mulago kórházban. A rohamok ismétlődtek, de egyre kisebb intenzitással. Punkciót végeztek rajtam, rengeteg injekciót kaptam. Patel doktor naponta megvizsgált, azt mondta, ha meggyógyulok, megismertet a családjával. A családja tehetős, Kampalában és vidéken több nagy üzletük is van. Volt miből Angliában taníttatni a doktort - Londonban szerzett orvosi diplomát. Hogyan kerültek ősei Ugandába? Nagyapját fiatal hinduk ezreivel együtt a XIX. század végén az angolok hurcolták Kelet-Afrikába a Mombasa-Kampala vasútvonal építéséhez.

28