Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (III. rész) (Fordította: Szenyán Erzsébet)

zül kiemelkedik a tulajdonos gázégőkkel és lámpákkal megvilágított feje. A hin­du boltos mozdulatlanul ül, türelmesen, reménykedve várja a kései vásárlókat. Ezeknek a kis boltoknak a fényei, amelyek felvillantak, majd kialudtak, mintha csak felszólításunknak engedelmeskednének, úgy világították meg Kampaláig számunkra az utat, mint magányos utcalámpák az üres utcát. Kampala ünnepre készülődött. Néhány nap múlva - október 9-én - kellett vol­na Ugandának függetlenné válnia. Komplikált játszmák és alkudozások folytak az utolsó pillanatig. Afrika és az egyes afrikai államok belpolitikájában minden zavaros és bonyolult. Mindez abból származik, hogy az európai gyarmatosítók Bismarck vezénylete alatt a berlini konferencián, amikor felosztották egymás közt Afrikát, mintegy tízezer, a XIX. század közepétől létező királyságot, föderációt és államiság nélküli, de önálló törzsi szövetséget mindössze negyven gyarmat hatá­rai közé préseltek. Számos királyság és törzsi szövetség ugyanakkor kölcsönös konfliktusok és háborúskodások hosszú sorát tudta maga mögött. És akkor, anél­kül, hogy megkérdezték volna őket, hirtelen egyazon gyarmaton belül, ugyanan­nak az (egyébként idegen) hatalomnak a fennhatósága alá kerültek. Most pedig megkezdődött a gyarmatok felszámolása. A régi interetnikai viszo­nyok, amelyeket az idegen hatalom csak befagyasztott, vagy egyszerűen figyel­men kívül hagyott, hirtelen feléledtek, újra aktuálisakká váltak. Igen, megjelent a felszabadulás esélye, de olyan feltétellel, hogy a tegnapi ellenségek és ellenfelek közös államot hoznak létre, s annak egymással egyetértő gazdái, hazafiai és vé­delmezői lesznek. A régi gyarmatosító anyaországok és az afrikai függetlenségi mozgalmak vezetői olyan alapelvet fogadtak el, hogy ha egy gyarmaton véres belső konfliktusok robbannak ki, az ilyen gyarmati terület nem nyer függetlensé­get. A dekolonizációs folyamatnak az elképzelések szerint alkotmányos módon, kerekasztal mellett, nagyobb politikai drámák nélkül kellett volna végbemennie úgy, hogy a legfontosabb dolog - az Afrika és Európa közötti árucsere - érintetlen maradjon, és fölösleges akadályok nélkül folytatódjék. Az a helyzet, amely a szabadság birodalmába történő ugrással kecsegtetett, sok afrikait nagyon nehéz választás elé állított. Kétféle emlékezet, kétféle lojalitás üt­között össze ugyanis bennük, és folytatott egymással fájdalmas, nehezen eldönt­hető vitát. Egyfelől mélyen élt bennük saját klánjuk és nemzetségük történetének emlékezete, a bajban segítségükre siető szövetségesekkel és a gyűlölt ellenséggel kapcsolatos tudás, másfelől viszont lehetőség nyílt arra, hogy bejussanak a füg­getlen, modern társadalmak családjába, ám ennek éppen az volt a feltétele, hogy levetkőzzenek minden etnikai önzést és elvakultságot. Ezzel a gonddal kellett Ugandának is szembenéznie. Jelenlegi határait tekintve Uganda fiatal, alig fél évszázados ország volt, területének egy részén azonban négy régi királyság helyezkedett el: Ankole, Buganda, Bunioro és Toro. E király­ságok kölcsönös sérelmeinek és konfliktusainak története olyan színes és gazdag volt, mint a kelták és szászok vagy a ghibellinek és guelfek háborúskodásainak története. 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom