Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - Kovács Sándor Iván: Kecskemét mecénása (A költő Koháry István)
Kovács Sándor Iván Kecskemét mecénása A költő Koháry István Pintér Lajosnak Koháry grófot (1649-1731) a „spenót"-nak elnevezett irodalomtörténet még Esterházy Pál „labanc kortársaként" említi. A két labanc ott volt a magyar seregek élén Buda visszaví- vásánál, és Koháry mint füleki kapitány is vitézkedett a török ellen. Súlyosan megsebesült, csonka jobb kezével írni sem tudott: országbírói manupropriáját (Amadé Antal használja így a szót) nyakában láncon hordott ezüstlapocska-bélyegzővel produkálta. Az első kuruc fejedelem, a „törökös cimbora" Thököly nehéz fogságba vetette (1682-1685), de Koháry ott is, azután is magyar „labanc" maradt. Jellemző tartására a szabadulása után történt nevezetes eset. Mindjárt meghívást kap az udvarba, de ott nem akar részvétet kelteni ápolatlan külsejével (a börtönben méteres haja-szakálla nőtt), hanem „totus cultus" (teljes díszben) jelent meg a felséges házaspár előtt. „Mikor pedig »ipsa Augusta« [maga a császárné] is látni óhajtotta, s a fogság sanyarúságát tudakolta, Koháry latinul felelte, hogy nem tud németül, ami annál rosszabbul sült el, mert a felséges asszony emlékezett arra, hogy bécsi filozófiai tanulmányainak idején néhány esztendeje még németül vitatkozott." Jeleníts István idézi ezt a kecskeméti piaristák história domusából, s Szabó Lőrinc megfigyelését teszi hozzá: „Én nem tudom kétségbe vonni [...] Thököly labanc ellenfelének sem irtózatos szenvedések közt edzett lelkierejét, sem kiváló vitézi érmeit, sem hazafiságát." Lelkierő, vitézség, hazafiság nem „kuruc" - „labanc" törésvonal mentén válik el: nem a világszemlélet kizárólagossága, hanem a tettek, a tehetség felől kell közelítenünk Koháry költészetéhez is. Szabó Lőrinc és Jeleníts atya a maga függetlenségét is deklarálja Koháry-értelmezésével. Jeleníts az 1970-es évek sokszor még „magakellető" irodalmi és politikai divatjai idején „egy olyan ember drágán kiküzdött belső függetlenségének bizonyítékait" hangsúlyozva ítél Koháryról, „aki a börtönben tanulta meg, hogy nem sokat ér az, amit a szerencse s az uralkodók kegye nyújthat, s ezt a leckét később sem kívánta elfelejteni, akkor sem, amikor újra a napfényes oldalra, a világ javainak közelébe került". De vajon azért nem adta-e ki a börtönében mnemotechnikával (emlékezetgyakorlással) fejben megjegyzett verseit Koháry azonnal kiszabadulása után, hanem csak negyven évvel később, mert nem akarta végigjátszani „a mártír látványos szerepét"? Ennek több oka is lehet: a szövegek leíratása, korrekciója, újraíró átdolgozása, a költői mű továbbépítése, mindezekhez kiszakítható alkalmas idő és kedélyállapot. Koháry kronosztichonos költő: versei keletkezését latin számot is jelentő kiemelt betűkkel jelöli a címekben; ezek összege mutatja a keletkezési időt. Ez a cím például: SokféLe keresztteL eLkesereDett eMbernek klkohoLt Verse = LLLL (=4x50) + D (=500) + M (=1000) + I (=1) + V (=5) az 1706-os kronosztikont adja. (Ugyanezt az évszámot találjuk csupa kronogramból álló latin könyvecskéjében; itt a 'gróf Csábrági Koháry Istvánt' is leírja a kiadás évével együtt: „CoMes StephanVs KohárI De Csábrág".) Költőként 1683-tól volt aktív, s 1720 és 1726 között jelentek meg vékony verses füzetei Nagyszombatban. Mindegyik kronosztichonos koholmány. („Verseinket koholni": ez Koháry kedvelt szójátéka.) 68
