Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - Cseke Péter: A sztánai tűzhely (Kós Károly otthonosságélménye)
ködött. Volt olyan esztendő is az elején, amikor még a vetőmagnak való sem termett meg a földjén, jól tudom, mert aztán tőlem kért kölcsön, de hordáskor mégis békiáltott a feleségének: „Ida, süssön kalácsot, mert cséplés ideje van!"- Nem a megélhetésért kínlódott a földdel, hiszen - az ínséges esztendőket és a nagy világváltozások létbizonytalanságát leszámítva - volt miből megélnie. Élvezte a földműves munkát, és példát akart mutatni nekünk, hogy a sziklákon is meg lehet kapaszkodni. Én tudom, mert tizennyolc éves korom óta ismerem. Egyszer azt mondta nekem csépléskor: „Amikor hallom, hogy zörög a gép, úgy érzem, hogy húsz évvel tovább élek!" (Bálint János) Nekem a gazdálkodással messzebbre tekintő céljaim is voltak: a korszerű földmívclésre akartam példát mutatni. Már diákköri nyári vándorlásaim idején, amikor az erdélyi népéletet, főleg a nép építészetét tanulmányoztam, sok mindent megfigyeltem, ami a gazdálkodás körébe vág. Nemcsak az épületeket, az eszközöket, melyekből sokat lerajzoltam, hanem a munkafolyamatokat is, a szántást, vetést, állatgondozást, istállózást, takarmányozást. Amit a parasztemberek kis gazdaságában láttam, összehasonlítottam azzal, amit szakszerűen vezetett, üzemszerűen termelő nagy gazdaságokban tapasztaltam. Izgatott, hogy az uradalmakban már alkalmazott modern gazdálkodást miképpen lehetne meghonosítani a kicsi gazdaságokban is. Én kezdettől fogva modernül igyekeztem gazdálkodni, berendezkedni. Ezen a tájon nekem volt legelőbb lófogatú kukoricavető gépem, gabonaboronám, lókapám és váltóekém. Ez utóbbi tette lehetővé, hogy a meredek oldalon teraszos művelést tudtam meghonosítani. Tanultak is tőlem. Kérték kölcsön az eszközeimet, szerszámaimat, s aztán amint látták paraszt szomszédaim, hogy jobb, eredményesebb ezekkel dolgozni, maguk is hasonlókat szerezgettek be. Eleinte bátortalanul, aztán tömegesebben. [...]- Soha semmi nem fogtam hűbelebalázs módjára. A gazdálkodást gyakorlati tanulással kezdtem. De szakkönyvekből is igyekeztem elsajátítani a mezőgazdasági tudományt. Belekapcsolódtam az EMGE munkájába. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület keretében elsősorban természetesen mint építész tevékenykedtem: korszerű istállók, ólak, színek, állások, jászlak, silók terveit készítettem, s ezeket az Erdélyi Gazda című szaklap propagálta. Kitűnő lap volt, kitűnő munkatársakkal. Különösen azután, hogy Szász Pál került az EMGE élére, s kiszorult onnan a korábbi ókonzervatív vezetés, a mezőgazdasági ismeretterjesztés a falu földműves népe körében nagy lendületet vett. A kitűnő lap mellett az egyesület tanfolyamokon ismertette meg a földmívelő néppel az okszerű gazdálkodás módszereit. Már akkor szövetkezetekbe szervezte a földmíveseket. Kiállítások, versenyek népszerűsítették az eredményeket. Napirendre került a gépesítés: szövetkezeti alapon vásárolták a gazdakörök a gépeket. Külföldről hozatott apaállatokkal javították fel a szarvasmarha-, ló- és juhállományt. Szász Pál ahhoz is értett, hogy jól felkészült munkatársakkal vegye körül magát. Antal Dániel, Szövérdi Ferenc, Nagi/ Miklós neve jut most hirtelen eszembe, akik nagyszerűen végezték az egyesületi központban a szakismeretterjesztés feladatát. Ezek az akkor fiatal emberek azt akarták nálunk meghonosítani, ami akkor a világon - Dániában, Hollandiában, Német- és Franciaországban - a legjobban bevált. Az EMGE küldte őket külföldi tanulmányútra, hogy lássák: hol tart a nagyvilág..." (Benkő Samu: Beszélgetés Kós Károllyal 1973 nyárutóján a földművelésről.)- Szókimondó ember volt, s ezért az urakkal sosem tudott szót érteni. Egyszer lóhalálában rohant hozzám a jegyző (1942 és 44 között én voltam a községi bíró), hogy az Isten megfizeti, segítsek rajta, mert ha Kós Károly elkiáltja magát, Budapesten is meghallják, s nézhet állás után... Az történt, hogy a jegyző elsinkófált egy pár bakancsot azok közül, amik a gazdasági cselédek részére érkeztek, s Kós Károly megtudta ezt... (Boldizsár János B.)- Pedig másképpen olyan nyugodalmas ember volt, hogy még az állatot sem szidta, mint más. Csak annyit mondott: „Na, már megint rosszalkodsz?!" Amikor épp nem volt dolga a városban, végig a napszámosai között tartózkodott. De mindig ő figyelmeztetett: „Ne hajtsák annyira magukat, emberek: csak kijöttem, mert szeretek magukkal lenni..." Mindent látni akart: hogy számlik a föld, van-e elég nedvességtartalma, milyen vastagon 63
