Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 2. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (II. rész - Fordította: Szenyán Erszébet)

ben, így ugyanis nem tudtak túlságosan mélyre hatolni. Ottmaradtak a partok, a hajóik és felfegyverzett erődjeik, élelmiszer és kinin készleteik közelében. Ha valaki a XIX. században - mint Stanley - arra vállalkozott, hogy átszeli a földrészt keletről nyugatra, olyan tettet hajtott végre, amely a világ sajtójának és irodalmának hosszú évekre jelentett témát. Ezeknek a közlekedési akadályoknak köszönhetjük, hogy számos afrikai kultúra és szokás a mai napig fennmaradhatott eredeti formájában.

Afrika gyarmatosítása formálisan, de csak formálisan, a berlini konferenciával (1883-85) kezdődött, amikor is néhány európai állam (főleg Anglia és Franciaország, de Belgium, Németország és Portugália is) felosztotta egymás közt az egész kontinenst, és tartott a XX. század második feléig, Afrika felszabadulásáig. A gyarmati megszállás kezdete valójában sokkal korábbra, már a XV. századra tehető, s ettől kezdve még ötszáz évig virágzott. Ennek a hódításnak a legszégyentel- jesebb és legbrutálisabb időszaka a több mint háromszáz évig tartó rabszolgakereskedelem volt. Háromszáz évnyi haj tó vadászat, üldözés, tőrbe csalás, amelyeket gyakran afrikai és arab cinkosokkal szerveztek a fehér emberek. Milliószám hurcolták el az afrikai fiatalokat - borzalmas körülmények között, hajók gyomrába gyömöszölve - az Atlanti-óceánon túlra, hogy ott homlokuk verejtékével építsék az Újvilág gazdagságát és hatalmát.

Az üldözött és védtelen Afrika elnéptelenedett, romokban állt. A földrész hatalmas területei váltak pusztasággá, a meddő őserdő benőtte a virágzó, napfényes vidékeket. A legfájdalmasabb és legtartósabb nyomokat azonban ez a korszak mégis csak az afrikaiak emlékezetében és tudatában hagyta: a lenézés, megaláztatás és szenvedés évszázadai kisebbségi komplexust, és valahol a szívük mélyén, a sérelem érzetét alakították ki bennük.

Amikor kitört a II. világháború, a gyarmatosítás a csúcspontjára jutott. A háború lefolyása, annak jelképes üzenete azonban mégis a gyarmatosító rendszer vereségének kezdetét jelentette.

Hogyan és miért történt ez így? Sok mindenre magyarázatot kapunk, ha rövid kirándulást teszünk a faji kategóriákban való gondolkodás komor világába. Nos, az európaiak és afrikaiak viszonyának központi témája, esszenciája, lényege, legfőbb megjelenési formája a gyarmatosítás korában a fajok, a bőrszín közti különbség. Mindent, minden viszonyt, függőséget, konfliktust a fehér ember-fekete ember fogalompárra lehet lefordítani, ahol is, természetesen, a fehér ember jobb, magasabb, erősebb, mint a fekete. A fehér ember a sir, master, sahib, bwana kubwa, a megkérdőjelezhetetlen úr és parancsoló, akit Isten küldött, hogy uralkodjék a feketék fölött. Az afrikaiakba belenevelték, hogy a fehér ember érinthetetlen, legyőzhetetlen, hogy a fehérek egységes, zárt erőt alkotnak. Ez az ideológia a gyarmati elnyomást támogatta, kialakította azt a nézetet, hogy a gyarmatosítás bármiféle kétségbe vonása, az ellene való lázadás teljesen értelmetlen.

És ekkor a brit és francia hadseregbe verbuvált afrikaiak egyszercsak azt látják, hogy abban a háborúban, amelyben ők is részt vesznek, fehér veri a fehért, fehérek lövik egymást, fehérek rombolják le egymás városait. Mindezt újdonságként, szenzációként, sokk-ként élik át az afrikai katonák. A francia hadseregben harco34