Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 2. szám - Veress Miklós: Sorshúzás után; Tücsöknémaság; Szívhang és visszhang (versek)

Szívhang és visszhang

Idefújja a holtakat a decemberi koraszél.

Anyám szívembe látogat, megnézni, hátha belefér.

Már sikolytiyi se: nem beszél, de némaságot is tagad, mint ágat zizzenő levél, ha villanydróton fönnakad.

Maga a dal: volt hangjegyek egy gyerekfüzet vonalán, hol-ott, hogy nélküle legyek, csak kottafej voltam talán.

De fönn vagy lenn: mi is a cél, és mit kell visszhangoznia a szívnek: mit zeng, mit zenél a némaság szimfónia;

egy didergővé, aki fél átszonátázom magamat: megszaggat a kreutzeri szél, mint vak-hegedűs - húrokat.

Sötét koncert - hajnalodom az árvaság hangjainál.

Kezem elmotoz hajadon, akár lelkemen a halál;

és félálomban félvakon bódorgok zörejek után: föl tépem minden ablakom, hátha úgy szabadul anyám,

s nem dörömbözi szívemet kis csontkezével legbelül, míg álmom magamba temet, hol o nincs... Ok kegyetlenül

verik létünket: az anyák, kikben Isten maga helyett föltalálta az ősmagányt: az emberi rejtekhelyei:

6