Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 12. szám - Vekerdi László: Minos trónusán ülni (Schéner Mihály: Magyar Játékfundamentum)
De hát a recenzens is olvasó, még ha kétségkívül szakma által elkényeztetett vagy dege- nerált - lényegében egy a kettő - olvasó is, így hát neki is meg lehet a maga olvasata. És akkor elébb-utóbb meg kell kérdeznie: „De mit tehet a falovacska?" És ez már merőben más kérdés, mint a „Mit tehet a költő?", „És mit tehet a festő?", „És mit tehet a recenzens?" kérdések sorozata. Mert lapozzunk csak rá mondjuk az 50. oldalon a „Mézeskalácshuszár lovon"-ra, ami egy mázas butélia képe eredeti nagyságban. Kurzív írásvonalak és vonalba simuló jelek a butélialovacskán és a huszáron, nagyon takarékosan és egyáltalában nem holmi ornamensként, inkább szervesen hangsúlyozva a figura organikus egységét, zártságát, butélia-mivoltában fogant mézeskalácshuszár-lovonságát. És szemben az 51. oldalon „Shakespeare magyarosan, mint a miskakancsókon", ugyanezzel a módszerrel, úgy, hogy az embernek nyomban Arany János Hamlet fordítása jut róla az eszibe vagy Vas István III. Richárdja. Netán ez az az arche hagyomány, amely a sajátosság sokszínűségével és sokszínűségében gazdagítja az emberiség egyetemes kultúráját? „A művészeteknek közös a forrása, és a feladata is, amely koronként változik. A művészetek csak úgy szólaltathatók meg a mai ember számára, ha együtt képesek kialakítani koruk stílusát. Ami azonos, az az arche hagyomány, amely az évszázadok folyamán egy nép kultúrájának körében létrejött; ez kell, hogy táplálja jelenünket, és jelenünknek csak úgy lehet jövője, ha a múlt, a jelen és jövő hármas egységében találkozik egy-egy nép kultúrája és történelme. Azaz ha organikus növekedés, eleven élet. Tán épp azért mondhatja olyan határozottan Schéner: „Módszerem a játékos, kurzív, írásos vonalvezetés, ahogyan azt a magyar népi butéliákon, tú- lökkarcokon láthatjuk. Ezt a fajta módszert a gyerekrajzok autentikusan tükrözik." Az autentikus vonalvezetés megjeleníti és egyben rejti az organikus, az organizmus - végül minden kultúra organizmus, csak ez lehet létének értelme - autenticitását; akár a DNS kettős fonala, amely a maga monumentális egyetemességében a sokféleség hihetetlen bőségével gazdagítja az életet. Ezt kifejezni azonban Juhász Ferenc barokkban lobogó lendületére lenne szükség, a spanyol barokkéra, amely „áttöri a földi és az égi határokat, az égi szentek, angyalok égen-földön együtt vannak a földi kegyeskedő mecénásokkal." (7.) Maradjunk hát inkább a dalarnai lovacskáknál és olvasgassunk még egy kicsit a kötetben. Itt van például mindjárt az 57. oldalon az „Áramkörös lovacska". Fa dombormű a békéscsabai meseházban, de lehetne akár egy magyar Szilikonvölgy emblémája is, ha ilyen nem csupán lehetőségként létezne. A „Mézeskalácshuszár lovon"-nal összevetve rögtön szembetűnik, és szinte lüktet a szerkezet, amit amott finoman rejtett a játékos, kurzív, írásos vonalvezetés. Pontosabban tán nem is annyira a „szerkezet" a lényeges, mint inkább a konstruktivi- tás, azaz a szerkezet megtalálása. Ennek jegyében születtek a konstruktív képek, aztán ezek plasztikába is kiköltöztek, tehát fába, fémbe. Ezeket - mondja Schéner, nevezetesen 1969-es kiállításával kapcsolatban - azóta is csinálom. Tematikájukat az az inkább szellemi, mintsem stiláris áramlat határozta meg, amit a népiség iránti érdeklődés jellemzett, tehát ezek pásztorokat ábrázoltak, parasztokat, pl. van kendős nyanya, amely Dunaújvárosban van vasban, majdnem 3 méteres, meg itt lent a műteremben a konstruktív pásztorok." (Hatvanas évek. Új törekvések a magyar képzőművészetben. Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában 1991. március 14 - június 30. A kiadványt szerkeztette Nagy Ildikó. Képzőművészeti Kiadó 1991, p. 110.) A konstruktív pásztorok is megjelentek azután nagyban a békéscsabai Lencsési utcai játszótéren, és itt látható a jelen kötetben a „Pásztornép"a 79. oldalon. Oszlopszerűen archaikus plaszticitásukban a „Pásztornép" figurái, külön-külön és együtt - hasonlóan Vígh Tamás 1967-es „Az Alföld népé"-hez - megjelenítik és mutatják az emberi arányokat, az organikus mértéket. „Törekvésem továbbá - írja Schéner a bevezetésben - az organikus formák geometriai formákban és sztereometriai síkokban való kivitelezése. (Pl.: pásztorok, lovak, bikák, birkák, bogarak, tücskök, skorpió és más plasztikák.)" (6.) Az organikus geometriai transzformációja határozza meg és őrzi a mértéket. A mértéket, amely a maga min87
