Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 12. szám - Legenda Szilágyi Domokosról (Összeállította: Albert Zsuzsa)
Legenda Szilágyi Domokosról Összeállította: Albert Zsuzsa Albert Zsuzsa: - Azok, akik ismerték Szilágyi Domokost és írtak róla, többször leírták már, én most olvastam, hogy Szilágyi Domokos köré ne szőjünk legendát. Voltaképp ez a halál, mert öngyilkos halál volt, mégsem olyan, és ez az élet mégsem olyan, hogy azt mondhatnék, legendának kell lennie, nem biztos, hogy szimbólum értéke van. Ezt én nem hiszem, de lehet, hogy nincs igazam. Kétszer találkoztam vele, egyszer, amikor összeismertettek vele Budapesten, és egyszer, amikor bejött a Rádióba. Egy szavára sem emlékszem. Csak úgy állt, olyan mereven és hallgatott, valószínűleg itt versét mondta, olyan volt, mint aki kívül áll mindenen. A verseit olvasva úgy tapasztalom, hogy mindent el akarnak mondani, szertelenek, minden biztos fogódzót el is vetnek, mert azt mondják, nincs rá szükség. Úgyis mindegy. Talán Péterfy László folytassa. Péterfy László: - A legkevésbé illetékes. Albert Zsuzsa: - Aki szobrász. Péterfy László: - Igen. Hadilábon állok az emlékezéssel. Egyetértek Márainak egy ezzel kapcsolatos megállapításával, amit az Egy polgár vallomásaiban ír, hogy ő rossz emlékező, hálátlan emlékező. Azt írja, hogy ha egy jelenséget vagy egy környezetet föl akar idézni, akkor először egy személyt kell kiemelnie az emlékei zűrzavarából, és akkor ezzel a személlyel kapcsolatosan minden egyéb felidéződik. Én pont fordítva vagyok. Nekem a környezet jelenik meg hamarabb. így például teljes részletességgel látom azt a barlangot, vagy inkább sziklaüreget, a kolozsvári Fellegvár oldalában, ahol Szilágyi Domokost jó néhány napi keresés után megtaláltuk. Ez 1956 tavaszán lehetett, akkor volt talán elsőéves egyetemista Domi, amikor a barátai, kollegái, kolleganői, többek között a húgom, akivel egyetemi társak voltak, jöttek rémülten, hogy Szisz eltűnt. Három napja nem találjuk. És végül itt találtuk meg Domokost, vagy hát Sziszt, ahogy mindnyájan, akik itt ülünk, ismerjük. Érdekes, hogy az arcát nem tudom felidézni. Sem az alakját. Csak a környezetét. A körülötte levő környezetet. Mint ahogy pontosan emlékszem a batizi papiakra, ahol egy hétvégén vendége voltam, mindenre, ami a szobák elhelyezésére, a szobájának a bútorzatára, arra, hogy a szobája, vagy inkább kamrácskája fala tele volt ragasztva újságkivágásokkal, reprodukciókkal, különböző versekkel. Utunk és egyéb, nem irodalmi újságokban is megjelenő cikkekkel, mint valami furcsa tapéta, még a mennyezetre is jutott belőle. De például nem emlékszem, hogy miről beszélgettünk. Albert Zsuzsa: - Ez a papiak a szüleié. Péterfy László: - Igen, az édesapja református lelkész volt. Ott derült ki például, hogy az édesanyjával rokonságban állunk. Tehát Domival is, szegről-végről. A Szász család révén. Csíki László, Illyés Kinga, Kolozsvári Papp László, Kovács András Ferenc, Lászlóffy Aladár, Péterffy László, Szakolczay Lajos, Széles Klára és Vári Attila visszaemlékezései 67
