Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 12. szám - Faludy György: A nagy kékség (vers)
Faludy György A nagy kékség A nagy kékség, másként Földközi tenger. A Lidón s Cannesnál selymes, hosszú fények. Gibraltár partján halványzöldbe játszik, beljebb lila ésfeketésen kékebb. Cadiz körül színezüst. Nauplionnál hajnaltájt friss narancslé. Kardamíle mellett rosé alkonykor. Kalamáta táján est felé kadarka a színe. Záránál Windsor-kék. Acél hullámok telente Málta sziklái alatt, tarajaik mocskos ingnyak-fehérek,- de fejünkben a tenger kék marad. Egy filmet is A nagy kékség-nek hívnak. Amorgoszon született, rokonszenves fiú száz méter mélyre tud merülni a sodrony mentén, úgy, hogy maszkot sem vesz. Szeretik, híres, szép a felesége. Gyereket várnak. Egy nap, hirtelen kifut a vízhez. Beleles a mélybe. Az asszony jajgat, de ő nem felel. A bárkánál kiáll a sodrony vége, a tenger alvóban már szürke-kék. A nő tudja: nem akar visszatérni. Aztán nem jön, csak néhány búborék. Az angol, német vagy osztrák azt tartja: hitvány film, semmit se mond és sótlan, viszont hellén s olasz fiúk naponta tízszer teszik TV-re a diszkókban. Áhítattal, némán, hunyorgás nélkül lesik a hőst, ki hűtlenül meglépett s nem kívánt hírt, nőt, örömet vagy áldást. Delfinekkel játszik most a nemlétben, áramlatok s halfarkak simogatják s a kékség könnyű terhét vállra vette. Azt képzelem: ezért ugrott a vízbe, de az is lehet, hogy más miatt tette. 3
