Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (X. rész – fordította Szenyán Erzsébet)
víztől, amellyel locsolgatják, hogy el ne ájuljon, feje az ütésektől földagadt. - Prince! - motyogja Johnson felé (keresztnevén szólítja, hiszen ők hárman - Doe, Taylor és Johnson -, akik egymás ellen harcolnak, s közben tönkreteszik az országot, ők egykori cimborák). - Csak a kezemen lévő hurkot lazítsátok meg! Mindent elmondok, csak lazíttasd meg a hurkot! - Valószínűleg olyan szorosan kötözték össze a kezét, hogy ez jobban fáj neki, mint golyólyuggatta lába. De Johnson csak üvölt, helyi, kreol nyelvjárásban üvölt Doe felé, nem nagyon lehet érteni, hogy mit, kivéve egy dolgot - hogy Doe adja meg bankszámlája számát. Ahányszor elkapnak Afrikában egy diktátort, az egész nyomozás, verés, kínzás mindig egyetlen dolog körül forog - az illető magánbankszámlája a fontos. Az itteni közvélemény szerint a politikus nem más, mint valamilyen bűnöző gang főnöke, aki tetemes hasznot húz a kábítószer- és fegyverkereskedelemből, s pénzét külföldi bankokba rakja, mert tudja, hogy karrierje nem tart sokáig, hogy majd menekülnie kell, s akkor jól jön az a pénz.- Vágjátok le a fülét! - ordítja Johnson dühösen, amiért Doe nem akar beszélni (bár Doe azt állítja, hogy akar!). A katonák leteperik az elnököt, lábukkal leszorítják, s egyikük egy szuronnyal levágja a fülét. Doe fájdalmában iszonyatosat üvölt.- A másik fülét! - kiáltja Johnson. Zűrzavar támad, mindenki izgatott, veszekszenek, hogy ki vágja le az elnök fülét. Újra az a szörnyű üvöltés. Fölemelik az elnököt. Doe ül, hátát egy katona tartja a lábával, fülétől megfosztott, vérben úszó feje imbolyog. Johnson most nem igazán tudja, mi legyen tovább. Levágassa Doe orrát? Kezét? Lábát? Láthatóan nincs ötlete. Kezdi untatni a dolog. - Vigyétek innen! - parancsolja a katonáknak, akik elcipelik további kínvallatásra (azt is filmre veszik). Doe, halálra kínozva, élt még néhány órát, aztán a vérveszteség miatt meghalt. Amikor Monroviában jártam, az elnök kínzását bemutató videokazetta volt a médiapiac legnagyobb szenzációja. A városban azonban kevés volt a lejátszó, és a villanyt is gyakran kikapcsolták. Az emberek, ha látni akarták a kínzásokat (az egész film két órás volt), kénytelenek voltak bekéredzkedni tehetősebb szomszédaikhoz vagy valamelyik bárba, ahol szünet nélkül ment a kazetta. Kényelmes életük van azoknak, akik Európáról írnak. Az író megáll például Firenzében (vagy hősét helyezi oda), és kész. A többit már elvégzi helyette a történelem. A témák végeláthatatlan sorát biztosítják ugyanis számára az egykori építészek által emelt firenzei templomok, a szobrászok különleges alkotásai, a gazdag polgárok díszes, reneszánsz palotái. Ezt mind meg lehet írni anélkül, hogy egyik helyről a másikra mennénk, legfeljebb rövid sétát teszünk a városban. „A Piazza del Duomón álltam" - írja a Firenzébe látogató szerző. És ezután több oldalon át írhat arról a gazdagságról, a műalkotások, az emberi géniusz és ízlés azon alkotásainak sokaságáról, amelyek körülveszik, amelyekkel lépten-nyomon találkozik, amelyekbe szinte elmerül. „Most pedig az II Corso i Borgo degli Albizin át Michelangelo múzeuma felé tartok, mert feltétlenül látni szeretném a Lépcsős Madonna című domborművet" - írja szerzőnk. Milyen jó neki! Elég, ha csak járkál és nézgelődik. A körülötte lévő világ maga kínálkozik tolla alá. Egész 121
