Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 11. szám - Körber Tivadar: Csodát mesélek (Ittzés Mihály: 22 zenei írás)

Nem véletlenül került a kötet élére a Kodály országa? című írás. (Jellemző az alcíme: Egy magyar rapszódia avagy a magyar zenepedagógia keservei és örömei.) Ezt a kérdést sokan felteszik egy idő óta - kétkedve, ironikusan vagy éppen bizakodó hangsúllyal. Ittzés reális képet fest. „Nem vagyunk méltók a Kodály országa elnevezésre" - írja, cikkének kicsengése mégsem pesszimista: megemlíti a biztató jeleket, s ezzel együtt felhívja a figyelmet feladatainkra, felelősségünkre.

Manilában, a Nemzetközi Kodály Szimpóziumon elhangzott előadásában (1997) cáfolja Kodály „nemzeti elfogultságát". Az érveket a nyilatkozatokon kívül elsősorban a művek alapján sorakoztatja fel. „Először, Kodály olyan nemzet-központú zenei kultúrát és nevelést képzelt el, amely nem akar bezárkózni az önimádat falai közé, hanem a kellő önismeret és értéktudat mellett más népek kulturális, zenei értékeinek is helyet ad. Másodszor, az ismerkedést, különösen a nevelési-tanulási folyamatban, megkönnyítik a különböző kultúrák közös elemei. Harmadszor, más népek zenéjének, s általában kultúrájának ismerete segítheti a kölcsönös megértést, a toleranciát, mások értékeinek elismerését, tiszteletét." így summázza Kodály idevágó gondolatait Ittzés.

Kevésbé közkeletű témát dolgoz fel a Kodály Zoltán hangszeres gyermekdarabjairól szóló írás. E kis művekben a népzenei alap európai műzenei hagyományokkal ötvöződve jelenik meg. A Gyermektáncok-ban „Kelet és Nyugat zenekultúrája ötvöződik... sajátos kodályi egésszé". (A dallamok között cseremisz, sőt kínai eredetűek is találhatók.)

Úttörő jelentőségűnek tekinthető a Kodály énekgyakorlatni-t átfogóan elemző tanulmány. Ezekben a füzetekben különösen nyilvánvalóak az európai múzenei kapcsolatok, dallamalkotásban, szerkesztésben, közvetlen idézetekben - a reneszánsz szerzőktől egészen a romantikáig (!). Az énekgyakorlatok „a klasszikus szintézisre törekvés sajátos megnyilvánulásai" - állapítja meg Ittzés, majd később: Kodály „egybeolvasztotta az évszázados zenei köznyelvi fordulatokat". E gyakorlatok elsődlegesen pedagógia rendeltetésükön túl „életművének szerves részét képező... művek". A dkk végén összefoglaló táblázatot közöl az anyagról, megnevezve eredetét és jellemzőit, valamint zenei és pedagógiai céljait.

A Magyar nyelv - magyar ritmus összefüggéseit a Zrínyi szózata című vegyeskari mű kapcsán fejtegeti. A kodályi prozódia megoldásait az utód-zeneszerzők közül többen elvetik, de legalábbis vitatják. Noha a művészetek terén nyilván nem léteznek abszolút és egyedülien helyes megoldások, Ittzés meggyőző érveléssel bizonyítja Kodály szövegkezelésének hitelességét, az élőbeszéd zenévé alakításának szuggesztív erejét.

Számos új információt közöl a Petőfi megzenésített versei című írás. Ez a téma bővebb kifejtést is megérdemelne.

Van új mondanivalója Ittzésnek olyan közismert és népszerű, sokszor hallott - és ezért „elcsépeltnek" vélt műről is, mint Liszt Les préludes-\e. Kottapéldákkal bőségesen szemlélteti a témák analógiáit, a mű harmóniai és formai sajátosságait. A cikk epilógusa általános érvényű megállapítást fogalmaz meg: „... egy nagy komponista kezében bármiféle - akár hagyományos és ismert - zenei anyag is eredetiként jelenhet meg, ha az alkalmas a legszemélyesebb mondanivaló kifejezésére, átszűrve az egyéni zenei fantázián és a művész lelkén".

M. Bodon Pál és Vásárhelyi Zoltán emlékének ajánlotta Bartók Béla és Kecskemét című írását. A zeneszerző számos vendégszereplése, műveinek ősbemutatója és a közönség - valamint a sajtó - rokonszenv-megnyil- vánulásai alapján az olvasó arra a meggyőződésre juthat, hogy Kecskemét csaknem ugyanolyan joggal nevezhető Bartók városának, mint amennyire Kodályénak tartjuk.

A két - már említett - Bárdos Lajosról szóló tanulmány után a kötetet Petrovics Emil Első kantátáját elemző dolgozat zárja. Az Eininescu-versekre komponált mű eredeti nyelven és magyarul egyaránt énekelhető, nyilván ez késztette Ittzést arra, hogy 1991-ben a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán tartott előadásának tárgyául éppen ezt a művet válassza. Szerb származású magyar komponista román szövegre írt műve - mintha csak a bartóki vezéreszme programjának újra-meghirdetése lett volna 1957-ben. Az elemzés rámutat a mű hagyományokban gyökerező újszerű dallami, harmóniai és formai megoldásaira, igazolva a szerző alábbi szavait: „A hagyomány nagyon fontos dolog, nincs nélküle semmi, de az ember hagyománytisztelete ne azt jelentse, hogy utánozza a régi mestereket, legfeljebb magatartásban, komolyságban."

Minden elismerést megérdemel a könyv nyomdai kivitelezése (Adria-Print Kft. Kecskemét), nem csekély érdeme ez egy olyan mű kiadásának, melyben rengeteg, bonyolult jelzésekkel ellátott kottapélda is szerepel. Sajtóhibán alig akad meg egyszer-kétszer az olvasó szeme. (Igen ritka jelenség ez - sajnos - a mai „fejlett" technika korában!) Ha a recenzens mindenáron kötekedni akar, csupán azt róhatja fel, hogy több ízben is exotikus szerepel a mai helyesírási szabályok szerint helyes egzotikus szóalak helyett. (Kodály Intézet, Kecskemét)

in