Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 11. szám - Nagy Imre: A Rejtőzködő (Orosz László: A Bánk bán értelmezéseinek története című könyvét olvasva)

haladó tervből, magatartásból fakad az az áttörhetetlennek látszó - és mélységesen tragikus - magány, amit Németh László érzékelt.

2. Ha Bánk csakugyan ilyen, miként a sejtésekből következtetjük, akkor szembe kell néznünk azzal a drámapoétikai ténnyel, hogy a művel kapcsolatosan nem alkalmazható elemző-értelmező fogalomként a konfliktus kategóriája, így nem csupán az ötödik felvonásra érvényes az, amire Nagy Péter és Bécsy Tamás felfigyelt ezzel a szakasszal foglalkozva (habár ők más műfaji elvre következtettek, mint mi), hogy Katona egy centrális helyzetű hőst dramaturgiai értelemben egy (elvileg Peturt és Gertrudist szembesítő) konfliktusos szituáció fölé rendelt. Hevesi, nem ismerve föl e drámapoétikai koncepciót, a maga nézőpontjából okkal kifogásolta az általa feltételezett Bánk-Gertrudis konfliktusban a szemben álló felek aránytalanságát a közvetlen akciókészség szempontjából.

3. Az előbbiekből következik, hogy valószínűleg átértelmezendő a mű hazafias eszméire, nemzeti jellegére vonatkozó közvélekedés, amelynek horizontjában sokan valójában Peturt látták vagy keresték Bánkban, s amennyiben mégsem találták meg benne ezt a kvalitást, hibáztatták a jellemrajzot, vagy magát a figurát. Bánk nem sérelmi politikát folytat, idegen tőle ennek retorikája, amely a 19. században (s talán később is - érthető okokból - olyannyira meghatározta a hazafias érzelmek, a nemzeti problematika artikulálását. Ennyiben tökéletesen igaza volt Gyulainak, Orosz László lényegre törően sűríti gondolatát: „nem az elnyomás elleni harcra lelkesített, hanem baljóslatú következményeire figyelmeztetett". (41.) Katona felfogása - Waldapfel József ezt helyesen látta - Széchenyiével rokon, akivel egyazon évben született. (Izgalmas rejtély, konkrétan mi lehetett az a „schlechte, gefährliche Tendenz", amit Széchenyi a mű 1839. március 23-i előadásán érzékelt a műben. Talán Petur szavaira gondolt, mikor naplóbejegyzését megfogalmazta? Vagy az előadás lefedte volna Bánk „széchenyiá- nus" felfogását? Ezt valószínűsíti, hogy Vörösmarty, aki szintén végignézte ezt az előadást, Egressy játékát csak „helyenként" mondja jónak, máskor viszont, mint írja, „kivált indulat-kitöréseiben érthetetlen, vagy egy kissé túlzó" volt. Netán Széchenyi valójában saját eszméinek lehetséges, tragikus - és Katona által előrevetített - realizálódásától, hatásától, a vállalt kockázattól rettent meg, s negatív megállapítása önmagával folytatott viaskodásának részeként értelmezhető? Aligha tudjuk megfejteni). Bánk a sérelmi politikánál konstruktívabb, korszerűbb, kölcsönös felelősségen és együttműködésen alapuló, a tradícióból táplálkozó, ám nemzeti elfogultságoktól mentes cselekvési programot és belőle megszülető rendet képzel el. Ezért nem drámai retardáció, hogy három nagy vitája közül az elsőben Peturral szembesül.

Említettük, hogy erre az utóbbi fejtegetésre Orosz László könyve inspirált bennünket, amely megerősített minket e látens paradigma létezésének feltételezésében. Ebből az aspektusból igen találónak és kifejezőnek találjuk Orosz István könyvfedél-grafikáját, amely a 19. században különösen kedvelt kettős értelmű képeket idézi: a IV. felvonás végi, nevezetes jelenetet látjuk szenvedélyes beállításban, amint Bánk éppen lekaszabolja Gertrudist, ám ha figyelmesebben megnézzük az ábrát, ennek vonalaiba rejtve, töprengő Katona József-portré dereng fel előttünk.

Orosz László immár három olyan könyvet publikált, amelyek a Katona-filológia megkerülhetetlen művei. Korábbi monográfiája az egész életműről alkotott mindmáig fontos támpontokat kínáló képet, kritikai kiadása a további Bánk bán-kutatás szövegkritikai alapjait teremtette meg, jelen munkája pedig a dráma értelmezéseinek historikumáról alkotott hiteles és együttgondolkodásra serkentő képet. Ez így most már teljesnek mondható irodalomtörténészi szemle, benne a választott és a monográfus életét végigkísérő dráma létezésének és vizsgálatának három modus-a: az életmű, amelyben létrejött, a szöveg, ami megőrzi, s az interpretáció, amely kibontja s hallhatóvá teszi számunkra üzenetét.

106