Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 11. szám - Kőhegyi Mihály: Találkozásaim László Gyulával

tudom, Nagy Katival, a hódmezővásárhelyi régésszel volt még ilyen viszonyban). Nem röstelte bevallani, és igen fájlalta, hogy egyesek úgy szólnak, írnak a honfoglalásról, mintha nem is az ő tanítványai volnának, nevét meg sem említve. Ez fájt neki, de végül megbékélt és azt mondta: Nem az a fontos, hogy ezt vagy azt a megállapítást ki tette, hanem az, hogy használja az utánunk következő régész nemzedék. A kerék feltalálóját, a tűz első megőrzőjét sem ismerjük, mégis milyen alapvető találmányok azok. Bele kell nyugodnunk, hogy elfelejtenek bennünket. A lényeg, hogy az élet menjen tovább, magyar népünk megérje a következő évezredet.

Életem nagy jótéteménye volt, hogy László Gyula volt a kézvezető professzorom. Tiszteltük, becsültük, szerettük egymást őszülő fejjel. A Pajor Enikő összeállította személyi bibliográfiámba, az előszóban ezeket írta: „Egykor fiatal, kiváló tehetségű, a dolgokat mély humorral tudomásul vevő tanítvány, ma pedig nagy tudományos múltra visszatekintő jóbarát. Mindkettő melengető, szép emléke tanári pályámnak. Régen önkéntelenül is vezető személyisége volt évfolyamának, ma pedig - akarata ellenére - kiváló vezetője a bajai múzeumnak. Régész? Az, méghozzá emlékezetes ásatásai vannak és nagyértékű tudományos munkássága. De nemcsak régész, hanem egyformán érdekli őt régebbi s újkori irodalmunk, helytörténetünk, városának, népének múltja. Az a fajta tehetség, melyet joggal illetnek „polihisztor" díszítő jelzővel. Évfolyamtársai, a fiatal régésznemzedék egyaránt szereti megnyerő egyéniségét. Ennél nagyobb megbecsülésre számíthat-e élő ember? Bizony, aligha. Belőlem is a szeretet beszél, most, mikor köszöntőm őt Vörösmarty szavaival: „Ez jó mulatt- ság, férfimunka volt." Bizony így van, kedves Misi barátom, kívánom, hogy élj az emberi élet végső határáig, örömben, boldogságban, szeretett családod körében és a régész céh megbecsülésében. „Ad multos annos!" Isten éltessen, szeretettel ölel öreg barátod László Gyula.

Én közel sem tudom kifejezni magam ilyen szépen - szavai túloznak is de kedves öreg árnya itt van velem. S talán nem is olyan sokára - ez a világi élet rendje - egy felhő szélére ülve kibeszélgethetjük magunkat. Addig is soha meg nem szűnő szeretettel és hálával gondolok - ez évben kilencven esztendeje született - Mesteremre.

101