Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 11. szám - Kőhegyi Mihály: Találkozásaim László Gyulával

tár kincseit, kezembe került a Századok 1947-es évfolyama, s benne Fettich Nándor gyilkos kritikája László Gyula könyvéről. Mintha letaglóztak volna. Hát lehet ugyanazt a jelenséget homlokegyenest másképpen is magyarázni? (Ma már tudom, hogy két szemlélet ütközött össze.) Átestem az első megrázó élményen, és ez, a vé­dőoltásokhoz hasonlóan, immunissá tett. Amikor egyetemi társaim László Gyula bódulatában éltek előadásai után, én kevésbé kerültem hatása alá. A korai élmény megóvott attól, hogy kiábránduljak belőle, megrendüljön a hitem tudományos eredményeiben. Törvényszerűen bekövetkezett társaimnál, hogy a rajongás után, László Gyula egyik másik részeredményének megingása után - melyekről ő maga számolt be a következő órán - kiábránduljanak és közömbössé váljanak. A heveny fertőzést kiheverve én már ésszel is elfogadtam a professzor urat, nem csak érzel­meimmel szerettem. Negyedikes korom közepe táján Váry Béla osztályfőnököm kiosztotta a felvételi lapokat. A következő órán kitöltve vissza kellett adnunk. Mindegyik társammal kü- lön-külön foglalkozott osztályfőnökünk. Az óra végén eljutott a K betűig. Nézi, for­gatja az én jelentkezési lapomat és a hozzácsatolt szakemberi véleményeket rólam. (Minden nyáron ásatni mentem, örömmel és díjtalanul. Az ásatást vezető neves ré­gészektől kértem „működési bizonyítványt". Máig is azt hiszem, hogy nem a felvé­teli vizsga eredményeinek, hanem ezeknek az ajánlásoknak köszönhetem, hogy vé­gül is felvettek.) Egyszer csak megszólal: Kőhegyi fiam a régészetre nem vesznek fel senkit, a felvételi tájékoztatóban ilyen szak nem is szerepel. Ez csak ábrándozás, verd ki a fejedből és töltsd ki rendesen a felvételi kérelmet. írj be egy második sza­kot is. Egy hétre rá, a következő osztályfőnöki órán, megint bekérte, hiszen sürgetett az idő, fel kellett küldeni a minisztériumba a lapokat. Alighogy a kezébe vette az én je­lentkezési lapomat, felkiáltott: Kőhegyi mit csináltál? A második helyre is régészetet írtál! Meg vagy te őrülve, hiszen mondtam már, hogy régészeti szakot nem is hirdetnek. Kissé talán dacosan mondtam: Én másodszor is régész akarok lenni osztályfőnök úr. Hülye vagy fiam, nem kerülsz sehová egyetemre - felelte. A tervgazdálkodás és a káderpolitika nehéz éveiben (1952) legtöbb esetben átirányították a jelentkezőket egyik egyetemről a másikra. így lettek állatorvosok városi gyerekek, akik állatot csak a mesekönyvben láttak, s mentek orvosnak, fogorvosnak olyanok, akik a vér láttán elájultak. Hónapok múlva értesítést kaptam, hogy ekkor meg ekkor, itt meg itt jelenjek meg a felvételi bizottság előtt. Nagy izgalommal készültem, hiszen ez volt egyúttal az el­ső pesti utam. Egy nappal korábban felmentem, és nagykeservessen megkerestem, hogy hová is kell menjek. Másnap időben jelentkeztem. Egy felsőbb egyetemista lány eligazított: menjek csak az első emelet valahányadik termébe. Bolyongtam a természettudományi kar folyosóin, de a mondott számot nem találtam. Visszamen­tem az előtérben asztal mellett ücsörgő lányhoz, aki aztán részletesen elmagyarázta, hogy a mondott terem a folyosó legvégén van, menjek először jobbra, aztán balra és egyenest. Most már megtaláltam. Az ajtó előtt sokan ácsorogtak, vártak. Beszélgetés közben kiderült, hogy délelőtt dolgozatot kellett írni mindenkinek, hogy miért is akar idejönni. Úristen - ez nem volt a szabvány nyomtatvány papíromon. Kiderült, hogy ezt utólag pecsételték rá igen halványan az értesítő levélre. 98

Next

/
Oldalképek
Tartalom