Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11. szám - Kerényi József: Az angyalszárnyú festő (Megnyitó beszéd Tóth Menyhért festőművész emlékkiállításán)
Ezek után bárcsak jelenthetném Neked, Menyus bácsi, hogy a nagy magyar áztatóban minden rendben.- Hiszen húsz év után megint kiállításod van a Vigadó Galériában, igaz méltatlanul csak néhány napig.- Bár Supka Magdolna monográfiájának kézirata csak évtizedes fektetés után kerülhetett nyomdába, jelenhetett meg, ma már megérte a 2. kiadást is.- Nem szűnt meg állandó kiállításod a kecskeméti Cifrapalotában, de az egyik termet az épületromlás miatt be kellett zárni. (Sajnos még nem hallottam sem hivatalos, sem hivatal nélküli tisztelőidtől, hogy önálló múzeumot, kiállítási épületet érdemelsz, ezért megteszem ezt most én.)- Legjelentősebb műveid szerencsére közgyűjteményben vannak, hála Bács-Kiskun megyének és valamikori elnökének, Gajdócsi Istvánnak - aki hozzád hasonlóan diplomásként művelte a földet, mielőtt elnök lett, és aki hivatali irodájában a fő helyre tette Gea című festményedet egy olyan korban, amikor egészen másféle képeket illett az irodák falára aggatni. A sikerek, félsikerek mellett azonban nagy adósság is felhalmozódott az elmúlt évtizedekben. Halálod után húsz évvel sem tudjuk pontosan hány művet, festményt, szobrot, grafikát alkottál. Még a közgyűjteményi tulajdonba került képeidnek is csak a szöveges műtárgyjegyzéke készült el, a feltétlenül szükséges, korszerű digitalizált képarchívum, képfeldolgozás pénzhiány miatt még várat magára, a több ezres grafikai gyűjtemény pedig feldolgozatlan. Nem Neked, hanem magunknak és gyerekeinknek tartozunk ezeknek a feladatoknak a teljesítésével. Ha most a millenniumi milliárdos pénzkavalkádban sem jut pénz és energia munkásságod tisztes számbavételére, akkor ez nem bocsánatos bűn. Te, aki elég küzdelemben vettél részt az életedben, tisztában vagy azzal, hogy a hősiesség talán nem más, mint egy másik kifejezés a szerencsére. Háborúskodások a művészetben is mindig lesznek, amíg léteznek művészettörténészek, akik saját ketreceik védelmében kirobbantják azokat. A kérdés csak az Menyus bácsi, vajon mindig lesznek-e hősök is? Tudjuk, felfogtuk-e egyáltalán, ki vagy Te? Teljesen felesleges Téged akármelyik élő vagy halott képzőművészhez, festőhöz, szobrászhoz hasonlítani, mert a Te sajátszerűséged a képzőművészetben az, hogy unikális vagy. Egyetlen kor- és szellemtársadnak Gabriel García Márquezt vélem, akinek az irodalmi műveiben ugyanolyan érzékletesen és gyönyörűen kerül egymás mellé a valóságos és a fantasztikus, műveit ugyanúgy szabadon járja át a képzelet, és röppen el akadálytalanul a rendkívüli felé, mint a Te művészetedben. Nem ismerted Márquezt, mégis akaratlanul is neki üzentél, amikot a Betlehemesck képedről így vallottál: „Muszáj volt megfesteni - ki látott ilyen csodát, parasztot gatyában, kalapban, szárnyasán." 71 évesen találkozhattál először a tengerrel. Tengerparti gondolataid testvéri gondolatok Márquezéivel: „A mélyben a mosott kövekben láttam meg az ősök szép alakját, azokét, akik örökké számon fogják kérni a barbárságot a civilizációtól. Még a művészet sem ad jogot arra, hogy elbánjunk velük, hogy ne élhessenek velünk állandóan a gondolatainkban, a tetteinkben." A legutóbbi nagysikerű brüsszeli kiállításod helyszíne egy erdőszéli kolostor-múzeum volt. Fiatal igazgatója Vincent van Hamme mondta: „Úgy gondolom, ennek a festőnek van egy története, amely engem megérintett." 86
