Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 11. szám - Kovács Sándor Iván: „Batu Kán pesti rokonai” és a „Tatárjárás” Halason

keményen és elszántan, hallgatagon élő kiskunokat, a fekete népet, akik szigorú-kérlelhetetlen rend szerint élik életüket, szabják ki az emberek helyét." A Szabolcsi által idézett Erdei Ferenc szerint errefelé még „az 1930-as években is nagyon erős a kun cívisparasztok rendi és törzsi elhatárolása".

Ennek a kiskun ősvilágnak elesett, szegény megtestesülése „a törzsből" kiszorult, majd szinte elvadult „Dörmögő": Pőcze Imre, a nagyapa. József Attila Dörmögő című szép versében emlékezik rá: „Avas szalonnán élt, mint az idő. / Telt-mult naponta, sárgán görbülő; / szalmát számolt, vagy nézte az eget, / a csillagokban szíve zizegett." A „markos bajszába" mormogó, dörmögő Pőcze apó egy 1928 őszén készült szabadszállási fényképen néz velünk farkasszemet. Eta és Attila között áll, barbár-mezítlábasan, összekulcsolt kézzel, fekete mellényesen, fekete ködmönösen; bozontos bajsza szinte szakáll, tar koponyáján égre meredő hajcsimbókmaradványok. Mint egy kivénhedt sámán, vagy énekes koldus. A köröm- cipős, fehér ruhás Eta komolyan néz, a zakós-pantallós, kihajtott ingnyakú Attila Dörmögő felé hajolva mosolyog. A három sötétre exponált arc a fekete hajukkal, keleties arcvonásaikkal: akár etnográfiai fotó is lehetne.

A Dörmögő közvetlenül a Vágó Márta-szerelem után készült (megjelent a Toll 1929. szeptember 23-i számában), s színterei, frazeológiája, nyelvjárási és régies ízei már ott vannak szerelmesleveleikben (1928. szeptember-december). „Milyen volt Szabadszálláson, mi van Etusékkal, hol lakói?" - kérdezi Márta az előkelő spanyol fürdőhelyről, s Attila megírja Bagni Nuova Barriesbe: megy megint a szüretre a kun ősök közé, bár nincs semmi kedve, esik az eső, taknyos és fejfájós, s különben is vissza kellett költöznie egy régebbi albérletébe. A Svájcot, Londont, Itáliát járó Márta a rossz hírek mellé gyönyörű nyelvkösöntyűket kap: „drága gyerök", „édös szivem", „édös kis szerelmem, Isten-oltotta nemes babonám", „szivem, édösöm, tündértavam és benne piócám", „darabos szántómon aranyos boronám", „földecském", „te kis nyekergő kompom életem és halálom között", „tükröm, szivem, mennyezetem", „szikes aranyos földem", „virágom", „gyerököm", „ablakocskám", „édösöm, könyvem, kalácsom, [...] én győzelmem, virtusom, vitézségem", „kis kenyerem", „kicsiny virágom, metaforám". A levelezésnek ezek a „tárgyi perszonifikációi" jórészt összekapcsolhatók a friss Szabadszállás-élményekkel, a nyelvi remekléseket pedig mind a finnugor-, mind a kun-ihlet ösztönözheti. Márta a fényes, gazdag nagyvilágba távolodik, Attila marad szántóján, szikes földjén, földecskéjén, boronája, tündértava, babonája, piócája mellett. Akár egy varázsverset, ráolvasót is összerakhatnánk az intarziákból. Szabolcsi Miklós szerint a Dörmögő „kései üzenet Mártának", kéziratában még ott van a „gazdag hajadon"-változat. Hozzáteszem: a több síkú vers már az életrajzba éppen belépő Szántó Juditnak is szólhat, ha nem tévedés és nem tiszteletlenség rá vonatkoztatni Dörmögő monológjából a „Könnyen becsípik proletár-ludak / tapadó bőröd" utalást. A levelezés és a Dörmögő között még szövegpárhuzam is van: „Szalonnán élek, és nem vagyok elégedett" (1928. november 1.) - „Avas szalonnán élt, mint az idő", (vö. még „Szalonnán éltem, mialatt...", Dal) A szövegpárhuzamon túl sorkezdete pedig visszautalás arra az 1927 tavaszán már Párizsban elkészült Bevezető versre, amelyet „új kötete elé" szánt a költő. Első változata még így hangzott: „Jolán (?) / Lucie nénémnek fénye itt, / Batu kán pesti rokona, / Másoktól kapta éveit, / Nem volt azúrkék paplana, / Kinek verséért a halál / Magos kondorban főz babot - / O burzsoá, ó proletár! - / Én, József Attila, itt vagyok!"

Ehhez a Batu kános Bevezetőhöz biztosan a Szabadszálláson készült hármasportré: a Dörmögőt, Etát és Attilát ábrázoló fénykép a legjobb illusztráció. József Attila a Bevezetőt címtelen mottóként az 1929-ben megjelent Nincsen apám, sem anyám című kötet élére illesztette. Végleges változatát már 1928. április 25-én elküldte Kuncz Aladárnak, az Ellenzék szerkesztőjének:

74