Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 11. szám - Kovács Sándor Iván: „Batu Kán pesti rokonai” és a „Tatárjárás” Halason

(Száll a madár, ágrul ágra,

Száll az ének, szájúd szájra;

Fű kizöldül ó sirhanton,

Bajnok ébred hősi lanton)."

Arany János nagyon szerény ember volt. Nem is tudom, át merte-e lépni szemérme határait máshol, mint most itt, hogy legalább négy zárójeles sort idézzen a Buda halála „Csudaszarvas regéjéből". Kedvére volt a „halasi tatárjárás", megörvendett, hogy a Rege a csodaszarvasról tatár-üzbégül megszólalhatott. Kedvére, mert Arany is török-tatár-szittya párti. A tatár ugyanis a régi magyar történetszemlélet szerint szkíta, azaz hun: a honfoglaló magyarok ősnépe. Zrínyi Miklós prózai műveiben is ezért invokálja lelkesen Attila hun hőseit, akikre oly módon tekinthetett, mint az olaszok a latinokra. Az egyik Zrínyi-epigramma egyenesen a legelső magyar királynak tekinti Attilát: „Én vagyok magyarnak legelső királya, [...]/ Én lehetek tehát magyarnak példája" (Atilla). „A seregszemle tatárokat bemutató részében - írja Szörényi László - alkalmazza is Zrínyi a tatárokra az ősi szkíta hadi dicsőség minden hagyományos kellékét." A magyar vezérek és fejedelmek nagy barokk képalbuma, az ún. Nádasdy-Mausoleum (1664) a többi hun vezért is felsorolja. Esterházy Pál Egy csudálatos éneke egyenesen Zrínyi tatár Delimánját tekinti alteregójának, és elragadtatott strófákkal áradozik Tatárországról.

A hun-magyar történelmi azonosságtudat még a XIX. század második felében is erős pozíciókkal bír. A magyar finnugrisztika első lényegi lépéseivel együtthalad a török nyelvhasonlítás, s Lappónia és Szkíthia vitájában a századvégi ún. ugor-török nyelvészeti háború előtt a maga rendkívüli tekintélyével a Buda halálát (s benne a Csodaszarvas-regét) álmodó Arany János is „török" oldalon áll. A Szépirodalmi Figyelőben és a Koszorúban mindkét tábort beszélteti, de szíve és ihlete Szkíthiához húzza, Vámbérynek pedig szinte minden lépéséről tájékoztat folyóiratai hírrovatában. És csipkelődő epigrammákat ír a nyelvészeti pártoskodásokról, a turkológusokból lett finnugristákról: „A hogy' indul a nyelvészet árja: / Árpád nyelve csak ferdített árja." // „Igazi vasfejű székely a Bálint; / nem arra megy, amerre Hunfalvy Pál int." Amihez tudni kell: török stúdiumai után Hunfalvy is Jinnfalvi lett, de a tatár rokonság hívének számító erdélyi Bálint Gábort mégsem tudta maguk mellé állítani. Aranynak egy 1870-ben Budenzhez írt kis céduláján is ez áll: „Nem vagyunk míveltségre képtelen altáji nép: méd árja faj vagyunk." Ami azt jelenti: mi civilizált keleti nép vagyunk. Budenzet különben kedvelte mint kiváló nyelvészt; kedves epigrammát intézett hozzá: „Oh Búdenc, Búdenc! Magad is már mennyire túlmensz, / Nézd fiadat, Simonyit! Elhagya, rád se konyit" (Az orthologusokra). Arany számon tartotta a magyar nyelv turcizmusait: „Hátha éppen turcizmus, tehát rokon?" - kérdezi Kis polémia című cikkében; hozzátéve: bárcsak „más ember vállán" [értsd: a Vámbéry-Sziládyékén] „pillantánk egyszer török nyelvtanba". Arany János egész hun-magyar trilógia tér ve, a Csaba- trilógia (s benne a Kevelwza), a lassan szertefoszló történetfelfogás, a hun-magyar rokonság hitének utolsó költői káprázata ily módon függ össze a nyelvi eredetkeresés, a törökös etnogenezis erőfeszítéseivel. Reguly Antal szemléletfordító finnugor gyűjtése, A vogul föld és nyelv (Hunfalvy Pál kiadásában) éppen a Buda halálával egyszerre jelent meg (1864).

Szabadszállási intermezzo: József Attila „kun" és „finnugor ihlete"

Arany előtt Kölcsey Hymnusa sűrítette nemzeti imádságunk lényeges elemévé a hun hagyományt: „Őseinket felhozád / Kárpát szent bércére, / Általad nyert szép hazát / Bende71