Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Alföldy Jenő: Miért van szükség ma kritikára?
amelyet életében és halálában egyaránt megtagadott tőle az irodalmi felügyelet, majd az őt túlélő pályatársi döntnökök nehezen megbocsátható szűkkeblűsége. (1989 után egy darabig posztumusz Kossuth-díjakat is osztottak, azért mondom így.) Sokáig gondot jelentett, hogy a nyolcvanas évek végéig - lassan mérséklődően - a stílusban is uralkodott egy hivatalos kánon: a realizmus kánonja. Ez világnézeti megkötés nélkül is érvényesült. Eme korlátozás is durván sértette uniformizáló, személyiséget bénító hatásával az alkotói szabadságot és irodalmunk fejlődését. A modernizmus vagy az avantgárd stílus és szellem térhódításáért szót emelni kétségtelenül egyfajta szabadság- harc volt, amelynek dokumentálható mozzanatait kitörölhetetlen hagyományaink közé sorolhatjuk. Én azért úgy látom, hogy Kassák Lajos értékelése még nagyon sok tennivalót ad az irodalmároknak. A hazai avantgárd későbbi vonulatának értékelése is várat magára, Tamkó Sirató Károlyé csakúgy, mint Palasovszky Ödöné - és Papp Tibor is jogosan követel törekvéseinek több figyelmet a hazai kritikától, mely persze nemcsak elfogadó, hanem fenntartásos is lehet. Tudtommal mindmáig nem született meg egy hozzáértő és elfogulatlan összefoglalás a hazai avantgárdról, amely az 1945 utáni modernista kísérleteket bemutatja és értelmezi, és feltárja, hogy az ötvenes évek végétől hogyan tört fel a föld alól a tetszhalálra ítélt magyar avantgárd. Az, amely Jánosy István korai költészetében éppúgy benne volt, mint Weöres Sándor vagy Juhász Ferenc poézisében, majd Hernádi Gyula prózájában, s a hatvanas években induló költők, Marsall László, Orbán Ottó, Tandori Dezső, Dobai Péter és a határon túl olyan kiemelkedő lírikusok műveiben, mint például Szilágyi Domokos, Tolnai Ottó vagy Szőcs Géza. Észre kell venni azt is, hogy a modernista irodalom térhódítása gyakorta azt a fiaskót vonta maga után, ami az irodalom halála: a forma és a tartalom kettészakadását. Vívmányként könyvelték el például a képverseket, akik erre esküdtek. Volt ebben igazság, hiszen harcukkal polgárjogot nyert valami, ami azelőtt tilalom alatt állt. De a vívmány ára sokszor a gondolat volt: a szabadság egyetlen néma gesztussá zsugorodott. Jó, hogy a költészeten látható nyomot hagyott korunk forradalmi találmánya, a grafikai trükkökre is képes számítógép. Az is jó, hogy volt, aki a számítógépet a sakkozógépek módján beprogramozta és mérkőzésre hívta. A számítógép nem is bizonyult tehetségtelennek a disztichonok előállításában. Mégis jobb, ha a verseket továbbra is hús-vér, gondolkodó emberek írják. A besorolhatatlan, de értéket hordozó művek voltak áldozatai ennek a kornak. Azok a művek, amelyek az államilag alig tűrt vagy feledésre ítélt hagyományokból indultak ki. Pedig épp a kritika közvetítésére lett volna szükség, hogy a nagyközönséghez eljussanak. Weöres Antik eklogá\& nagy visszhangot keltett, mert a prűdek, a megbotránkozók azonnal megértették, noha csapnivalóan dolgozták fel magukban. Tíz év múlva a Psyché kedvező fogadtatása ezt jóvátette. De mit tudunk a teljes Weöresről? Maga a költő nehezményezte valamelyik nyilatkozatában, hogy például Mallarméból kiinduló szonettciklusát vagy eposzait alig méltatták figyelemre. Kritikát írni azért is fokozottan szükséges napjainkban, mert valamit kellene tenni irodalmunk megosztottsága ellen. Ez ma is égető feladat, jobban, mint valaha. Történelmi és társadalmi lemaradásunk, az urbanizáció és a polgárosodás késése miatt harapódzott el a két háború közt a népi-urbánus ellentét, illetve mindaz, amit ez takar. E konfliktus nem szűnt meg 1945 után és a diktatúra éveiben sem, csak ekkor nem volt szabad nyíltan beszélni róla. A viszonylagos szabadság növekedésével csak fokozódott. Ma a pártpolitikai megoszlás mentén aggasztóbb méreteket ölt, mint valaha. A kritika fő feladatai közé tartozik, hogy mérséklő erőként működjék ezen a téren mind a két oldalon. Volt idő, amikor az számított hőstettnek, ha valaki ki merte mondani, hogy a megosztottság ténye láthatatlanul parázslik az irodalompolitika által fölperzselt vidék hamuja alatt. Csoóri Sándor A kiegyensúlyozottság ára című esszéjére gondolok, mely a korszak egyik legfontosabb tisztázó vagy tisztázást sürgető megnyilatkozása volt. Csoóri elsősor87
