Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11. szám - Bereznai Zsuzsanna: Falucsúfoló mesék Kecskemét vidékén
A beszélő köntös históriája már a XVII. században is afféle vándoranekdota, nemcsak országosan, hanem széles körben ismert nemzetközi vándortéma volt. A több évszázados viszálykodás fő oka a határkérdésben keresendő. Az első konfliktus a XVII. század végén történt, Borbás és Szentkirály puszták birtoklása kapcsán. Hornyik János történeti krónikájában igen sérelmezte azt, hogy Nagykőrös városa szemet merészelt vetni a Kecskemétet illető pusztákra, s a körösiek e két pusztába bebújtak. Kecskemét nem nyugodott bele a kezdeti vereségbe, s 1860- ban peres úton megszerezték a kiszemelt területet. További okot szolgáltatott az ellenségeskedésre a Szentlőrinc nevű puszta körüli vita. Ezt a Kecskemét által már régebben birtokolt pusztát 1738-ban a nagykőrösiek elkaparintották. Ezt Kecskemét azért sérelmezte különösen, mert ezzel megfosztották őket a jó kenyeret adó búzától, melyet Szentlőrinc termelt Kecskemétnek. A körösiek megtudták, hogy kiadó a Szentlőrinc nevű puszta. Mivel a kecskemétiek ekkor még nem figyeltek föl rá, így harminc esztendőre bérbe vették a körösiek. Ez az eset a büszke kecskeméti tanácsot igen sértette. Majd harminc év után a kecskemétiek ígértek rá nagyobb bérleti összeget - így az övék lett. Szentlőrincen olyan jó minőségű gabona termett, mely a kecskemétiekét fölülmúlta: szép domború kenyeret lehetett a búzájukból sütni. A kecskemétiek sokáig azt sérelmezték, hogy a szentlőrinci búza nem nekik, hanem a nagykőrösieknek terem, ezért nagyon megharagudtak. A XVII-XVIII. században országos híre volt a Kecskeméten sütött kenyérnek. A XIX. században újabb konfliktusok adtak okot arra, hogy a két város egymással nagyon nem barátkozott. 1838-ban Agasegyházát szerezték meg a nagykőrösiek. Ez a terület egy Galgóczy nevű család tulajdonában volt, akik Pozsonyba költöztek. Ezt a körösiek megtudták, s anélkül, hogy szóltak volna a kecskemétieknek, elmentek és megvették, azaz bebújtak Agasegyházára is. A határbeli vitákat tetézte az az ellentét is, mely a két város pásztorai között alakult ki. A pusztákon szarvasmarhát, lovat, birkát legeltettek. De ahol a birka legelt, ott a ló nem legelhetett, mert a szagot nem bírta. A különféle pásztorok általában is ellenségeskedésben voltak, ha átlegeltettek ide-oda. Ezek az átlegeltetések ellentétet szültek a két város között is. A Kecskemét-Nagykőrös közötti ellenségeskedésnek vallási oka is volt: míg Kecskemét a XIX. században katolikus többségű volt, addig Nagykőrösön ekkor főleg reformátusok éltek. A kecskeméti katolikusok vastagnyakú kálomistáknak csúfolták a körösieket. A körösiek pedig viszonzás képpen pápistáknak emlegették tréfásan a katolikus kecskemétieket. A szájhagyomány szerint az ellentét a kecskeméti református iskola kapcsán is fellángolt. A nagykőrösiek ma is úgy emlegetik ezt az esetet, hogy a kecskemétiek ravaszsággal szerezték meg a református akadémia létesítésének az engedélyét 1830-ban. A néphagyomány elbeszéli, hogy a kecskemétiek, nem kisebb furfanggal, mint a török időkben deputációt menesztettek József nádorhoz. Szabó Kálmán kecskeméti anekdotái között olvashatunk erről: Tudták a kecskemétiek, hogy a királyi helytartótanács illetékes dönteni afölött, hova tétessék a főiskola, de azt is tudták, hogy ha a helytartótanács elnökét, József nádort sikerül a maguk részére megnyerni, ügyük biztosítva van. Éppen ezért furfangos tervet eszeltek ki. 40
