Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 2. szám - Szabó Erzsébet: Igaz történetek (Márton László: Jacob Wunschwitz igaz története)

szereplők egy része az igaz történetek közül választ egy vagy több valós történetet magának, de olyanok Is akadnak, akik számára a fikció és a valóság határai elmosódnak, s a fenti értelemben fiktív történeteket is valósnak gondolják. Tekintsük tehát a fikción belüli ontológiát és szemléljük tágabb látószögből a dolgok összefüggéseit. Keressük a helyes nézőpontot, ahonnan nemcsak a fenti állítások helyességét láthatjuk be, hanem külön tudjuk választani a valós történetet a csak lehetségesektől, a fikción belül a regény valós világát a lehetséges vagy lehetetlen világoktól. Tegyük ezt annak ellenére, hogy tudjuk, „hogy történetünk sötétedés utáni helyszínein csak homályosan és nagy vonalakban lehet látni; a történetünkben fellobbanó gyertyák, fáklyák vagy tűzrakások szűk fénykörébe vonják mindazt, aminek a sötétből kiválva kell megmutatkoznia; minden egyéb a háttérbe szorul, és rejtve marad, vagy elmosódik” (152). A fény és a tudás pedig, ha elfogadjuk P. Sloterdijk az európai gondolkodás photologikus meghatározottságáról vallott nézetét, mindig együttjár - s talán azt a kijelentést is megkockáztathatjuk, hogy nemcsak a filozófiában, hanem az irodalomban is: a (nap)fény nemcsak Platón barlanghasonlatában világítja meg a barlang sötétjéből feljövök elméjét, hanem Héliodorosz Etiópiái kalandja óta létezik egy olyan irodalmi hagyomány, amely szerint a regény tér és időszerkezetét is tagolja; a szereplő (és így az olvasó is) csak azt ismerheti meg, amire fény vetül.

Guben fényviszonyai pedig nem a legjobbak. 1603. november 9-e után Guben „szürke pelyheket szállingóztató, ködös, hideg” (20) vasárnapra virrad, s miközben a köd egyre sűrűsödik (20), a hulló hópelyhek miatt az írásjelek elmosódnak (27) és Happenrodt helyettes polgármester szemét forró viasz pecsételi le, már el is indult a gubeni polgárok két küldötte Drezda (Plans Wahl) ill. Sorau (Colomann vagy Carlmann Pohle) felé. Ugyanebben az időben Wunschwitz egy Ariadnéról szóló tudós történetet olvas, s még nem tudja, hogy hamarosan neki is egy gombolyagra, vagy egy Héphaisztosz készítette fénylő koszorúra lenne szüksége, hogy a történetek szövedékében a helyes utat felismerje. Mert ahogy az események és a mozzanatok egyre sűrűsödnek a köd és a sötétség egyre nagyobb. A borongós idő miatt a gyertyák nappal is égnek (60), a gubeni polgárok az éjszaka sötétjében józanul és gyáván azt gondolják, hogy a nappalok eltévedtek a vastag felhőrétegekben (156). S mikor eljön Promnitz báró, hogy „a változatok összevetéséből kihámozza azt, ami legvalószínűbbnek és legigazabbnak fog bizonyulni” (217), lövészei egy vastag, öblös ágyúval már szétlőtték az időt: a gubeni városháza toronyórájának számlapja helyén egy sötét üreg tátong, Gubenre pedig sötétség borul: „Mire azonban elmondta mindezt, elsötétült az ég, mintha éjszaka lett volna, pedig az idő múlása szerint, ha sértetlenül forgott volna tovább a városháza tornyában az idő, fényes nappalnak kellett volna lennie,...” (214) De hát mi más is történhetne a boszorkányhívő Promnitz báró megérkezésekor, akinek soraui kastélya többek között arról is nevezetes, hogy előszobájában, noha ablakain sok fényt kap, „mégis hamarabb leszállt benne az alkonyat, mint kint a kertben vagy a kastély belső termeiben, úgyhogy a déli harangszó után egy órával fáklyákat kellett mindkét végén gyújtani” (52). Az igazságra - jól sejtjük - nem őkiválósága által derül fény. Már csak azért sem, mert Anselm Siegfried Willibald von Promnitz báró nemcsak a sötétséget képviseli, hanem - mint az a fentiekből is látható - az idő folyamának felborulását is. Anselm von Promnitz báró egyenesen hadilábon áll az idővel s ezt nemcsak a regény végi ágyúlövés bizonyítja. A családi ereklye, egy különleges óramű, a soraui polgárok ajándéka őkiválóságának soraui kastélyának már csak sötét előszobáját díszíti. Nem csoda hát, ha Anselm von Promnitz fejében összekeverednek az idősíkok: a nyári vadászat a télivel, Gustav meggyilkolása a megölés szándékával, Nagyszombat Húsvét vasárnapjával (őkiválósága, mint tudjuk, előbbre hozza Krisztus feltámadását). A fikción belül a valós történet megtalálása nem a báró feladata lesz. Még ha sötétben tapogatózunk is tehát, keressünk egy kiszögellést, és szemléljük először annak intencióját, aki megvilágítja vagy sötétbe borítja Jacob Wunschwitz történetének egyes eseményeit, aki a mű komplexitásáért felelős: az elbeszélőét „Munkánk célja nem több és nem kevesebb, mint a történet maga, ha ügy tetszik, egy ember igaz történetének elmondhatósága. Csakhogy egy ember igaz története valójában emberek és dolgok megszámlálhatatlan sokaságának igaz. története, és ezen semmiféle szerkesztés, válogatás vagy csoportosítás nem tud változtatni” (139f)

Legyen az elbeszélő célja a mi kérdésünk: Elmondható-e és hogyan Jacob Wunschwitz igaz története egy olyan világban, ahol számtalan igazként tételeződő történet működik?

85