Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 2. szám - Körber Tivadar: Zenei múltunk értékei (Bónis Ferenc (szerk.): Erkel Ferencről és koráról)

jellemzi a mai kisvárost: az emberek beszédstílusától, a legfrissebb szándékokig és vágyakig. [...] ... Az »Isten háta megett« lesz a címe”.

Jellemző Móriczra, hogy „emberi dokumentumokat” gyűjtött az íráshoz. Közhellyel élve úgy fogalmazhatnánk: a téma az utcán hever. Móricz Zsigmond sokszor hajolt le, és sokszor emelt föl értékes „tárgyakat”. Azt vallotta: „Sokkal szenzációsabb az az olvasmány, amit az élet nyújt, mint amit a világ legkitűnőbb Írója is ki tud belőle vonni.” Talán ebből a felismerésből is adódhat írói válság... Móricz szerint két akadályt kell megszüntetni ahhoz, hogy a magyar irodalom virágozzék: az anyagi korlátokat és a gondolatszabadságra vetett korlátozást. 1931-ben a Magyar Hírlapban mondotta:

..... az írói szabadság nálunk még mindig

a legkisebb a világirodalomban. Az író csak nagyon keveset írhat meg abból, amit meg szeretne írni”.

Az Ismeretlen ismerősök sorozatban olyan kiadvány jelent meg, amely a magyar irodalom egyik legjelesebb alakjáról alkotott képünk árnyalásához nyújthat segítséget. Móricz eddig kiadatlan írásai megerősítik Esterházy Péter véleményét: „Móricz Zsigmond a legnagyobb, ha volna legnagyobb". (Maquar Könyvklub, Budapest 1995)

Gajdó Ágnes

Zenei múltunk értékei

Bónis Ferenc (szerk.): Erkel Ferencről és koráról

Kiváló zenetudósunk, Bónis Ferenc, a Magyar Rádió rovatvezetője, számos tanulmányában, előadásában, műsorában tett már hitet a magyar zenei múlt értékei iránti elkötelezettségéről, lelkesedéséről. O a szerkesztője annak a könyvnek, mely a Magyar Zenetörténeti Tanulmányok sorozatban a Püski Kiadó gondozásában jelent meg 1995-ben. A kötet 18 hosszabb-rövidebb tanulmányt közöl 12 szerző tollából, közülük néhány már korábban publikált írások újraközlése, legtöbbje pedig az 1993 júniusában, az Erkel-centenárium alkalmából a szülővárosban, Gyulán megrendezett tudományos tanácskozás referátumainak nyomtatott változata. A szerkesztő írja előszavában: „Betakarítván az

1993/94-es Erkel-év zenetudományi termését, újfent meg kell állapítanunk, hogy adósságunk még mindig számottevő [...] Ám, ha az itt közölt írások néhány kis lépéssel közelebb visznek a nagy feladat elvégzéséhez és abban is segítenek, hogy a közvélemény Erkel felé fordított figyelme éber maradjon: kötetünk elérte célját.”

A sort ÚJfalussy József tanulmánya nyitja meg, melyben Beethoven magyaros-verbunkos jellegű témáit elemzi és hasonlítja össze más, hasonló dallamjárású, karakterű témákkal, és az összefüggések alapján e típus jelentéstartalmának megfejtésére vállalkozik. Ez az írás nem Erkellel foglalkozik ugyan, de mintegy hátteret fest, szélesebb távlatot ad annak a jelenségnek a vizsgálatához, melyből szerzőnk zenei nyelve is kibontakozott.

Szabolcsi Bence három írása (Erkel Ferenc Dózsa-operája; A zenetudományi tanulmányok Erkel kötete elé; Erkel Ferenc és a „népek tavasza”) zenetudományi irodalmunk „klasszikus” értékeit reprezentálja 1951-ből, 53-ból, illetve 60-ból. Közülük kettő itt jelenik meg először kötetben, a harmadik esetében pedig ez alkalommal tisztázódik a szerző kiléte. Mindhárom írás demonstrálja Szabolcsi máig aktuális Erkel-képét, melyet nem befolyásoltak a keletkezésük idején kötelező érvényűnek tekintett ideológiai szempontok.

Erkel életpályája meghatározó jelentőségű szakaszainak bemutatásával három cikk is foglalkozik. Almást István Erkel kolozsvári éveiről, Cenner Mihály a pesti városi (német) színházban folytatott tevékenységéről írt, majd Bónis Ferenc számos korabeli idézettel dokumentálva ismerteti „Hogyan lett Erkel Ferenc a Pesti Magyar Színház karmestere?". Erkel és szülővárosa kapcsolatát tényszerű adatok közlésével közelíti meg D. Nagy András. Akárcsak Murányi Róbert Árpád, aki „A Pikkó herceg és a debreceni színjátszás” című írásában a magyar operakultúra megszületéséről, Erkel működésének előzményeiről közöl infor92