Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 11. szám - Gion Nándor: Mosolyra figyelni (elbeszélés)

Ideges lettem kirekesztésem miatt, meg az sem tetszett, amit hallottam, veszélyesnek ítéltem magamra nézve, ingerülten közbevágtam:- Minket, magyarokat mikor vonnak be a jövedelmező üzletekbe? Ebben a mi békés országunkban.

Rövid csönd után Ming igyekezett tapintatosan válaszolni:- Az üzleti érzék és a bátorság lehet született erény, vagy be kell gyakorolni. Puhány embereknél ez sokáig eltart.

Csöngött a telefon, kivittem az előszobába, felvettem a kagylót. Természetesen Bálizs Imre hívott Vajdaságból. Mindig a legrosszabbkor telefonál. Olvassa és szereti a könyveimet, ami jó irodalmi ízlésre vall, én viszont nem kedvelem őt, mert ő az a tipikusan elfajult délvidéki magyar, aki a jugoszláv eszmékre esküdött, elrongálta a nyelvét, azután zavarba jött, amikor széthullott az általa magasztalt soknyelvű, harmonikus közösség. Postai telefonközpontban dolgozik, és a leglehetetlenebb időpontokban hív fel, egyre félénkebben érdeklődik, hogy minek alapján jósolgattam én már régen a balkáni csődöt, és rossz magyarsággal kikéri véleményemet az aktuális eseményekről, lehet, hogy megbízatásból, lehet, hogy saját okulására. Ezúttal a legújabban feltárt tömegsírokról szeretett volna értekezni velem, elmondtam a véleményemet, igyekeztem rövidre fogni a beszélgetést, Bálizs Imre esetében ez nem ment könnyen, hiszen ő államköltségre kérdezősködött.

Mire visszatértem a szobába, két vendégem már megbeszélte a legfontosabb részleteket, történelmi eseményekről csevegtek, Ming éppen a kínai nagy falról fejezett be valamilyen történetet, mire Leonyid elmesélte, hogy az egyik neves szovjet pártvezér szibériai látogatásán tiltakozott az emeletes lakóházak ellen, mondván, hogy vízszintesen kell terjeszkedni, hiszen akkora itt a tér, hogy évente még a medve is legfeljebb egyszer találkozik medvével.

Derűs hangulatban váltunk el, a poharakat elmostam, és a továbbiakban tettem a dolgomat. A vodkának több mint a fele megmaradt, ezt egyedül iszogattam az elkövetkező napokban, mire a végére értem, a negyedik napon megjelent a sajtóban egy szűkszavú közlemény, hogy a Kerepesi útra kifutó egyik mellékutcában holtan találták N. H. E ukrán üzletembert, akit bizonyos körökben Amúr néven ismertek, egyetlen késszúrással végeztek vele, a nyaki ütőerét vágták el, nem messze tőle ott feküdt a testőre két golyóval a hátában, életveszélyes állapotban vitték a kórházba, ahol gyorsan meghalt. Egy ideig eltűnődtem azon, hogy Leonyid talán nem egyedül dolgozik, bár korábban elejtett szavaiból arra következtettem, hogy egymagában is kiválóan bánik többféle kézifegyverrel. A rendőrség mindenesetre nagy erőkkel megkezdte a nyomozást, ami a hírek szerint azóta egyhelyben topog.

Az utcánkba visszatért a béke és a nyugalom. Ming beüvegeztette a betört kirakatokat, tisztára mázoltatta a füstös falakat, irányomban sem volt hálátlan, egyebek között küldött nekem egy régi kínai vázát, ami állítólag nagyon értékes. Egyszer az ablakból felfigyeltem Palotás századosra, az utcánkban sétált, és elégedettnek látszott. Dominika ismét biztonságosan lépkedett rövid szoknyáiban, meggyőződésem, hogy a férfiak főleg formás combjait és feszes kebleit bámulják, pedig érdemes lenne gyönyörű mosolyára is odafigyelni.

8