Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 11. szám - Gion Nándor: Mosolyra figyelni (elbeszélés)
Gion Nándor Mosolyra figyelni J. íz nap alatt négy robbanás történt a mi csöndes kis pesti utcánkban, ami kissé felkavarta a kedélyeket, bár nem túlságosan, mert nem voltak ezek igazán hangos robbanások, garázda elemek kezdetlegesen összefabrikált Molotov- koktélokat vágtak be a kirakatokon keresztül a csődbe jutott üres üzletekbe, de csak sörösüvegeket hajigáltak benzinnel telítve és égő kanóccal, az üvegcsörömpölések nyomán csupán rövid tüzek keletkeztek, mivel az üres boltokban semmi sem kaphatott lángra, fölöttük azonban lakások vannak, a lakók persze nyugtalankodtak, az üvegszilánkok és a füstös falak pedig igen lehangoló látványt nyújtottak reggelenként. És az ötödik üres üzlet, az egykori régi szemüvegbolt éppen az én lakásom alatt van, igaz, hogy ide hetekkel korábban beköltözött Dominika, csakhogy ő éjszakánként általában az utcákon dolgozik a nyolcadik kerületben, tehát bármikor bedobhatnak egy gyúlékony sörösüveget, és Dominika szegényes bútorai esetleg tüzet foghatnak. Szóval én is nyugtalankodtam valamelyest. Palotás Ferenc rendőr százados sem nyugtatott meg. O szaglászott a randalírozók után, céltudatosságot vélt felfedezni a sorozatos apró tüzek mögött, embereivel kifaggatta az utca lakóit, senki sem látott semmit, senki sem mondott érdemleges, nyomra vezető adatot, a százados hozzám is betért, én sem tudtam mondani semmi érdemlegeset. Rosszkedvűen szuszogott, amúgy mellékesen megjegyezte, hogy a kiégett, üres üzlethelyiségek egy Ming nevű kínai üzletember tulajdonában vannak, amit én is nagyon jól tudok, mert hogy Ming a jóbarátom. Hevesen tiltakoztam, elmagyaráztam, hogy Ming egyáltalán nem a barátom, mindössze egyszer beszéltem vele, ami igaz is volt, tehát azt sem tudhatom, hogy vannak-e érdekeltségei a tátongó, füstös boltokban, ez viszont csak félig volt igaz. Palotás Ferenc százados csalódottan legyintett és távozott. Azelőtt sem kedvelt engem, ezentúl még kevésbé fog kedvelni. A rendőrök dolguk végeztével elmentek az utcánkból, az volt az érzésem, hogy, divatosan szólva, a nyomozás egyhelyben topog. A hatósági emberek távozása után feljött hozzám Dominika. Alig ismertem rá. Megszoktam, hogy leginkább nagyon rövid és nagyon szűk szoknyákban mutatkozik, most pedig féllábszárig érő, jól szabott vászonruhában állt az ajtóm előtt, és gyönyörűen mosolygott. Majdnem zavarba jöttem, majd behívtam a lakásba, leültettem szemérmetes ruhájában, és továbbra is csodálkozva meredtem az arcába.- Eddig nem vettem észre, hogy milyen szépen tud mosolyogni - mondtam. - Bevallom őszintén, ez idáig főleg csak a combjait bámultam meg, természetesen azok is szépek, de a mosolya szebb.- Örülök, hogy így vélekedik - mondta csillogó szemekkel Dominika. - A mosolyom életmentő lehet. A szüleim azt mesélik, hogy féléves koromban súlyos tüdőgyulladást kaptam, egy kis faluban éltünk, a helybéli orvos nemigen tudott segíteni rajtam, de megnyugtatta édesanyámat, hogy az olyan kislány, aki 4
