Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 10. szám - Várdy Béla: Plész (Az emigráns "burdosházak" [munkásszállók] világa a századforduló Amerikájában)
nélküliség. Persze volt sok olyan is, aki huzamosabb ideig nem szerzett tudomást róla, hogy főburdosa van, de amikor rájött, véres megoldásokra vagy éppenséggel gyilkosságra vetemedett. Az ilyen gyilkosságok azonban nemcsak a magyar közösségek belső életét zavarták meg, hanem az egész magyarságra is rossz fényt vetettek. Az ilyen esetben ugyanis az amerikai lapok legtöbben nem azt írta, hogy „Kovács József gyilkosságba keveredett”, hanem azt, hogy a „magyarok megint megöltek valakit”. Persze szerelmi féltékenységből fakadó gyilkosságok fordítva is megtörténtek, amikor nem a férj ölte meg felesége szeretőjét, hanem a főburdos gyilkolta meg a férjet - sok esetben a burdosasszony hozzájárulásával és buzdítására. Egy ilyen eset zajlott le például 1908-ban a Pennsylvania-beli Norristown városkában, ahol egy Szabó István nevű főburdos megölte burdosgazdáját, Boldis Mihályt - még pedig Boldisné biztatására. A korabeli újságriport és a rossz minőségű fénykép alapján is nyilvánvaló, hogy a férjgyilkos Szabó István valódi típusa volt az ún. sikeres főburdosoknak: „Hatalmas, erős termetű ember, igazi fajmagyar, koromfekete szem, haj, szemöldök és kifent koromfekete bajuszával még szép embernek is mondható, bár erős, merész hajlású orra inkább vad, mint szép kifejezést ad arcának” - írta az Amerikai Magyar Népszava tudósítója.15 Szabó István, akinek családja volt Magyar- országon, nem tagadta tettét, de ugyanakkor azt is kinyilvánította, hogy szeretőjének befolyása nélkül sohasem vetemedett volna gyilkosságra: „Csak most látom, mit tettem!” - vallotta a magyar újságírónak, s aztán így folytatta: „Szegény családomat sajnálom; ami a büntetést illeti, el vagyok készülve a halálos ítéletre... - Az az asszony, az az asszony! Neki köszönhetek mindent: rá hallgattam, gonosz tanácsára - Boldisné!”16 A burdostartás széles körökben elterjedt rendszere, és az ebből „meggátolhatatla- nul kifejlődött” szerelmi viszonyok igen rossz erkölcsi hatással voltak az amerikai magyarságra és nagyon sok családot tettek szerencsétlenné. Legtöbben persze elsősorban a nőket vádolták a helyzetért, nem gondolva arra, hogy „alkalom szüli a tolvajt”. Vagyis, ha az emigránsok gazdasági és társadalmi helyzete nem kényszerített volna sok családos nőt arra, hogy családi életük föláldozásával burdosokat tartson, akkor ezen viszonyok legtöbbje sohasem fejlődött volna ki. Az ilyen szükséges burdostartás azonban kitárta és közprédává tette a család benső életét és ezáltal teljesen fölborította a családi élet megszokott folyását. Amint az egyik 1908-ból származó orvosi jelentés megjegyzi: „A nőt csak egyetlen dolog tartja meg a becsület útján, női önérzete, a szeméremérzés. És sajnos ezt veszti el legelőször a burdosasszony, ki csupasz emlőjén szoptatja gyermekét, és éjjeli pongyolában járkál burdosai között. A szegény asszony, ki két-három szobás kis lakásában 6-8 burdossal és megannyi gyermekkel húzódik meg, kénytelen a házasélet legintimebb részleteibe [is] bepillantást engedni burdosainak, levetkőzve jár közöttük, és a házasélet szentélyének függönyeit kénytelen félrehúzni, hogy a szobákat fűtő kályha melege hozzájuk is bejusson. És az az asszony, ki a nyitott ajtó mellett osztja meg az ágyát a férjével, elveszti női önérzetét burdosai előtt, nincs miért pirulnia, nem tartja többé semmi sem vissza... éhes burdosai állati vágyától ”.17 Persze voltak békésebb burdosházak is, amint ez kiderül Konczos Pál sokat idézett naplójából. De a kivándoroltak erős hiányérzetét, a nő és család utáni vágyódásukat ott is csak mértéken fölüli italozásba tudták levezetni: „Esténként nyáron a ház elejbe ki ülünk, otan szórakozunk. Télen meg a tyukülőn, az apstézen [upstairs=emelet] üldögélünk, heverünk, olvasgatunk, meg nézük az újságot, mi tagadás a könyvek meg az újságok melet még forgatjuk a harminczkétlevelű bibliát is. Bizony töbet kopik szemünk a kártya nézésében, mind a szent olvasásokban... Szégyelem meg Írni, hogy sok az ital közötünk, dehát mikor esténként haza kerülünk és nagyon köhögünk a mellünkre ült szén portól, olankor tán még a jóisten sem sajnálja tőlünk a tíz tizenöt pohár pálinkát. Nem szólhat hát meg benünket senki, ha italunk van bőven a háznál. Mink pedig, kik igy pár és család nélkül élünk..., me72
